Ezt a meccset most Trier nyerte.
Charlotte Gainsbourg összeverve fekszik az utcán. Stellan Skarsgard találja meg, hazaviszi, s a jóindulattól vezérelve gondoskodik róla. A nő erre elkezdi mesélni a hatalmas kufircokkal kikövezett életének első felét.
"A szerelem torzít"
Lars von Trier egy egészen jó filmet csinált. Eme kijelentés az én számból sokkal többet ér, mint gondolnád, ugyanis a fickó legutóbbi munkáival úgy elásta magát nálam, hogy a Nymphomaniac eleve tíz pont mínusszal indult. Utálok előítéletes lenni, s eleinte aktuális filmünk igazol is engem, de szerencsére ez nem tart sokáig. Trier végre valahára kilépett az öncélúság és a polgárpukkasztás árnyékából, és úgy érzem, hogy tényleg mesélni akar nekem valamit. Egy rendkívülinek beállított, ám valahol mélyen mégiscsak szokványos életet, mely prezentálásához hol megrázó, hol kifejezetten humoros, de mindvégig érdekes, s a maguk módján emberi kis sztorikat vet be, amolyan napló szerűen, Charlotte Gainsbourg kommentárjával. Hiszed vagy sem, a Nymphomaniac (címének és marketingjének ellentmondva), ha a közelmúltból szemezgetünk, sokkal nagyobb rokonságot mutat Adél életével, mint mondjuk a Shame-el. Remek alakítások, elkerült klisék (senkit se erőszakolt meg gyerekként az apja), jópofa képi megoldások és ötletes hasonlatok szintén szegélyezik filmünk útját, jókorát könnyítve azon, ez pedig mindenképpen dicséretes. Rendezőnk persze nem vetkőzte le teljesen jegyeit, s olykor remek érzékkel vág haza addig nagyon is jól működő jeleneteket oktalan túldramatizálással vagy explicitséggel, de akkor lepődnék meg, ha nem így lenne. A fejlődés így is óriási, Trier filmje egyelőre érdekfeszítő, s megkockáztatom, kicsit szerethető is - nem hittem volna, hogy eme oldalon egyszer ilyesmi lesz olvasható. 6/10, várjuk a második felvonást.
trailer (jól el van cseszve): https://www.youtube.com/watch?v=V5YekQnGSIs&bpctr=1390463371
