Gyönyörű rémálom.
A közeli jövőben a rendőri munkát robotok segítik, nagy sikerrel. Ünnepelt tervezőjük (Dev Patal) viszont többre vágyik: valódi mesterséges intelligenciát akar, olyan gépet, ami érez és gondolkodik. Álma végül valóra válik, s egy lesérült harci robotból megszületik Chappie - ám kizárt, hogy a világ valaha is elfogadja őt.
"I just want to live"
Novemberben az Interstellar kapcsán írtam, hogy sok egyéb mellett a művésznek és filmesnek is mozognia kell, különben nagy bajok lehetnek - majd hozzátettem, hogy Nolan milyen okosan már azelőtt új utakat keres, hogy a határidő rút árnyéka közeledne felé. Nos, ha ő az egyik véglet, akkor Neill Blomkamp a másik, hiszen ő zsinórban harmadjára forgatja le ugyanazt a filmet.
A District 9 és az Elysium rendezője nem hogy nem újul meg, hanem már szinte ciki módon bebetonozza magát saját jegyei közé: dél-afrikai gettó környezet, társadalmi szakadék, kisebbségi problémák, illetve a kívülálló kitörési próbálkozásai és emiatt való üldöztetése - mindezt ugyanazzal a stílussal és látványvilággal. Blomkamp "Johannesburg-trilógiájának" remélhetőleg záró fejezete, a Chappie ráadásul nem csak a kisebb nagyobb, házon belüli plágiumoktól szenved (most tényleg kellett az a két ál-interjú az elejére?), hanem dekoncentráltságából eredő túlzsúfoltságával is - a fenti tanok mellett van még nevelési kórkép, indentitás-keresés, szülő-gyerek és teremtő-teremtmény viszony, megfejelve egy jókora cyberpunkkal és némi body horrorral, mindez pedig egy akciófilmben akar érvényesülni. Nincs mit szépíteni: a Chappie zagyva.
De ennek ellenére, vagy talán pont ezért működik, de nagyon.
Hozzá kell tennem, ez a megállapítás nem áll valami erős lábakon, hiszen a beltartalom mellett a felszíni elemek tetemes része is csikorog. Blomkamp rengeteg mindenről akar beszélni nagyon rövid alatt, evidens hát, hogy filmje úgy robog, mint egy gyorsvonat, nem igazán hagy időt az adott dolgok érvényesülésére. Húzónév mellékszereplői (Sigourney Weaver és Rövidnadrág Jackman) valahol a margón túl öt méterre helyezkednek el, karaktereik pedig baltával vannak nullára faragva. Az inspirációul szolgáló, és ezért igencsak előtérbe tolt Die Antwoord tagjai mindenféle kontroll nélkül azt csinálnak, amit akarnak, olyannyira, hogy saját nevükön szólítják egymást, és bandájuk pólóit viselik, ami áh, kicsit sem kizökkentő. És hát ne feledjük, hogy ez félig egy Sony reklámfilm, hiszen vagy egy laptop, vagy egy Bravia tévé, vagy egy PS4 mindig a képünkbe van tolva - és a sort lehetne még folytatni.
Viszont itt van nekünk Chappie. Ez a kis robot (Sharlto Coopley és az effekt csapat olyan teljesítményt nyújt, hogy szavakat nem találok) és sanyarú története annyira, de annyira telitalálat, hogy egyszerűen minden rosszt egy csapásra képes elfeledtetni. Ő a motorja mindennek, benne ölt testet a film szíve és lelke, ami beragyogja a vásznat, méghozzá úgy, ahogy csak a legnagyobbak tudják. Személye egyszerre hordozza magában az A.I. legszebb és a Blade Runner legkeményebb pillanatait, tettei felváltva idézik meg Wall-E-t és a T-800-ast, egyszer megölelnéd, máskor menekülnél előle - a végeredmény semmihez se fogható. Chappie gyönyörű és rémisztő egyben, s ez a mű egészére is érvényes: Blomkamp egyazon filmben ríkat meg Spielbergesen és hozza rád a mindfuck rémületet Kubrickosan. És nem tehetsz semmit, csak ámulva bámulhatod a vásznat - mert Chappie bizony elkapott.
Ezer sebből vérzik ez a film, kívül és belül egyaránt. Lényegében egy D9 remake robotokkal. Blomkamp semmi újat nem mutat. És mégis: a Chappie zseniális. Egy élmény, egy ritka tökös sci-fi, egy megható agyfasz, egy kurvajó film. Csiszolatlan gyémánt, vagy ha úgy tetszik, a világ legkirályabb first draftje. Széles körben tuti bukás lesz, de nagyon szurkolok, hogy saját közönsége megtalálja őt. 8,5/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=lyy7y0QOK-0
