A mai MoziPack-ban olyan filmekkel foglalkozunk, akiknek fogalmuk sincs, hogy miről akarnak beszélni.
A 44. gyermek - Child 44 (2015)
Az ötvenes évek Szovjetuniójában Tom Hardy egy sorozatgyilkos után kutat, aki ráadásul gyerekekre specializálódott - ám a nyomozás ebben az időben nem éppen egyszerű, hiszen eme szent országban szó se lehet arról, hogy ilyesmi megtörténhet. Daniel Espinosa bestselleren alapuló filmje hihetetlenül jó háttérrel bír, ezt kár tagadni: maga a korkép megér egy-két misét, egy krimi színhelyéül pedig egyenesen telitalálat, ráadásul rendezőnknek láthatóan jó szeme van, és egy olyan színészgárda dolgozik alá, hogy csak na. S mégis, a Child 44, bár egyáltalán nem rossz film, valahogy mégse az igazi. Egyetlen rákfenéje van, de az beterít mindent: egyszerre kábé hét dologról akar szólni, ennek a vége pedig az, hogy a tényleges cselekménye, vagyis a gyilkos utáni hajsza elhanyagolódik, a háttérbe szorul, sőt, ő maga lesz a háttér, ami úgy-ahogy összetart minden egyebet - mondanom se kell, hogy éppen ezért roppant felületessé, kiszámíthatóvá és uneventté válik. De ez igaz a többi szálra is, szabályosan kinyírják egymást. Szerencsére a hangulat erős, a mozaikok önmagukban teljesen rendben vannak, Tom Hardy meg viszi a bulit, szóval akkora baj nincs. De ebből azért egy hatalmas film lehetett volna. 7/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ZgRt4VHIVPw
A hangok - The Voices (2014)
Ryan Reynolds egy visszahúzódó, ám roppant kedves, és aranyosan magányos kisember - viszont nem egészen százas. Hangokat hall, méghozzá macskájától és kutyájától, s ezek a hangok ölésre késztetik. Marjane Satrapi próbálkozása arra, hogy az elmebaj és a gyilkosság igen komoly témáját egy elszállt fekete komédiába csomagolja, vegyesen sül el. A játékidő döntő részében ügyesen egyensúlyozik az elborult humor és a kemény dráma között, a poénok ütnek, a mögöttes tartalmak elgondolkodtatnak. A baj itt is az, hogy nincs egy fő irány, a cselekmény eléggé esetleges, de sajna vannak ennél nagyobb gondok is. Egyrészt Ryan Reynolds, aki biza nem jó színész (hangja, Nagy Ervin azért menti a helyzetet), másrészt Satrapi hajlamos átlépni az ízléstelen baromkodás mezejére, s ezzel baltával gyilkolja saját filmjét. Mivel ez utóbbi legerősebb megnyilvánulása pont a vége főcímben bukkan fel, különösen rossz szájízzel lehet távozni a teremből. Hiába hát a pozitívumok sora, a Voices a legjobb esetben is egy közepes mű, ami nagyon gyorsan el fog illanni. 5/10.
