Kicsit megkésve ugyan, de csak eljutottunk a trilógia (és eddig az egész Saga) zárófejezetéhez - de a helyzet ettől még nem rózsás.
Miután csapnak egy kis balhét a Tatooinon, Luke, Han, Leia és a többiek megvívják az utolsó, mindent eldöntő harcot a Birodalom ellen.
"És most, ifjú Skywalker, meghalsz"
A Star Wars széria a hatodik résszel, vagyis a Return Of The Jedi-al elérkezett a fináléhoz. Szó se róla, talán erre a filmre nehezedett a legnagyobb nyomás: méltó lezárása kellett legyen egy azóta legendává vált sorozatnak, folytatás lévén valami újat is kellett produkálnia, de ami az igazán nagy árnyékot vetette rá, az közvetlen elődje, az Empire Strikes Back, aminek zsenialitása megugrásra várt. A tuti siker érdekében a Jedi így igyekezett biztosra menni, és ebben a folyamatban nem egyszer utánozta az Empire-t, egészen az előkészületektől kezdve. A film szintén új rendezőt kapott (ezúttal Richard Marquand), illetve visszatért a nagy előd írója (Lawrence Kasdan), és ezúttal maga George Lucas is nagyobb szerepet vállalt, hiszen már egyenrangú társ-forgatókönyvíróként is részt vett a melóban. Az egész filmről süt, hogy mindenki gőzerővel dolgozott rajta, hogy a lehető legjobbat hozzák ki - ám a küldetés ennek ellenére, vagy talán pont ezért, nem sikerült annyira.
A Jedi abbéli görcsös erőlködése, hogy Empire legyen, már a nyitányban megmutatkozik: ezúttal a Tatooinon kapunk egy jó hosszú felvezetőt, Jabba-val, sivatagi szörnnyel és egyebekkel. Ennek a résznek egyetlen baja van, méghozzá az, hogy fölösleges. A cél az, hogy hőseink Han Solo-t kiszabadítsák, illetve közben demonstrálják Luke erejét, ezzel nincs is semmi gond - a gond maga a környezet, ami miatt az egész értelmetlen, hosszú, és egy idő után unalmas lesz. Jabba palotája egyszerre próbálja megidézni Mos Eisley kocsmáját, illetve a Hoth bolygó feszültségét, ami rendben lenne, ha lenne az egésznek valami célja. A Empire jégvilági felvonása tudatosan arra készült, hogy felvonultassa az ellenség elrettentő erejét, bemutassa az arányokat a két fél között, illetve prezentálja, hogy a jók bizony komoly vesztésre állnak, hogy ezáltal egy kellően nyomasztó hangulatot biztosítson a maradék játékidőnek. Jabba-nak a világon semmi köze a háborúhoz, hőseink szinte gond nélkül végeznek vele, s azután majdnemhogy' ellovagolnak a naplementében - az egész kábé annyi, mintha egy összekötő rövidfilm lenne a két rész között (amit ma biztosan rajzfilm formában oldanának meg), ami igazából nem oszt, nem szoroz, ám jól el lehet adni. Ezzel a nyitánnyal a Jedi átgondolatlanul másolja az Empire-t - és ez sajnos valahol az egész filmre igaz.
A hatodik részben valahogy semmi se tud úgy működni, ahogy kellene. A Skywalker család újabb tagjának felfedése már inkább erőltetett és szappanoperás, mint sokkoló, Yoda mester egyik percről a másikra történő elhalálozása hörgésekkel kiegészítve szinte kínos, a plüssmaci Ewokokról meg ne is beszéljünk - tőlük vezet a sík egyenes út a Gunganokhoz. És ahhoz képest, hogy a film láthatóan végig a végjátékra, a mindent eldöntő csatákra gyúr, meglepően halovány teljesítményt nyújt az adott pontokon - pedig három szálon megy a final action. Ám az endori összecsapást hazavágják a törpemedvék, akiknek seregétől megfagy a rohamosztagosok ereiben a vér; a Halálcsillag offenzívája hiába annyira látványos, hogy még ma is elakad tőle a szavam, szinte teljesen átérezhetetlen, hiszen egyik fő vagy szeretett hősünk sincs ott a fronton (azért valljuk be, Lando senkinek se a szíve csücske - és egyébként is, ki találta ki, hogy a Falcon-t nem Han Solo vezeti?), így az egész lassan az érdektelenség mezejére lép; a nagy párbaj apa és fia között pedig alapvetően egyáltalán nem rossz, sőt, de borzasztóan fel van darabolva a másik két hadszíntérnek köszönhetően - és az első fele, vagy talán még nagyobb része kimerül a piszmogásban. De a legnagyobb defekt nem is itt keresendő, hanem abban, amiben az Empire talán a legjobb volt: a karakterekben és fordulatokban. Egyik szereplőnk (kivéve a már említett apa-fiú párost) jelleme se mozdul egy centit se, mindegyik olyan, ahogy az előző rész végén hagytuk őket - ettől olyan érzete lesz az egésznek, mintha csak lézengene mindenki jobbra balra. Illetve a negyedik részt jellemző kiszámíthatóság, ha nem is olyan nagy mértékben, de azért erőteljesen jelen van.
Szomorú, de a Return Of The Jedi hemzseg a hibáktól, és a leggyengébb pontja a klasszikus trilógiának. Nagyon meg akar felelni mindennek és mindenkinek, ám az alkotók a nagy akarás közben elfelejtették átgondolni a dolgokat - ezzel meg is tették az első lépést az előzmény trilógia felé.
Filmünknek azonban van egy pontja, amit mindenképpen ki kell emelni, és ami képes arra, hogy úgy ahogy, de megmentse mindenki becsületét. Hiszen amikor Luke Skywalker tiszta haragból rátámad Darth Vaderre, ott megmozdul valami. És akkor is, amikor Vader utoljára állást foglal, és közben felcsendülnek John Williams dallamai - és akkor is, amikor apa és fia megejti utolsó beszélgetését, a háttérben pedig az erőteljes birodalmi induló egyetlen gitárhúrra koncentrálódik. Ha a Jedi-nak van valami vitathatatlan erénye, akkor az a két Skywalker kapcsolatának hibátlan és megrendítő ábrázolása. Ezek a percek felveszik a versenyt bármivel, ők tartják életben a legendát, és ők biztosítják be A trilógia helyét a történelemben, mint kerek egész. És miattunk lesz az utolsó rész végeredménye 8/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=_xM7iEzJ6lY
A Star Wars-ról meg annyit, hogy tehetnek hozzá bármit, felújíthatják ahogy akarják, és úgy tolhatják a filmművészetből a marketingbe, ahogy jól esik - de az eredeti szellemét sose érhetik el, se színvonalban, se csorbításban. Ahhoz az túl erős.
