Írtó kíváncsi vagyok, hogy a film után milyen beszélgetések indultak el...
Eva (Tilda Swinton) és Frank (John C. Reilly) végre valahára összehoz egy gyereket. Ám Kevinnel valami nincs rendben...
"Amíg nem voltál, anyu nagyon boldog volt"
Vannak provokatív filmek, amikre kevesen nyitottak, amiket nem jó nézni, de amik mégis baromi jó filmek, és csak elismerően lehet róluk nyilatkozni, ha másért nem is, témaválasztásuk bátorságáért mindenképpen. Lynne Ramsay műve, a We Need To Talk About Kevin is ilyen film, kiegészítve azzal, hogy önmagában is lenyűgöző, nemcsak témája által érdemel dicsértet. Bár az se semmi: anya és fia között nem feltétlenül van ám szeretet, sőt, szülő egészen nyugodtan gyűlölheti gyermekét. Egészen biztos, hogy ezen már mindenki elgondolkodott legalább egyszer, ám nemhogy elfogadni, beszélni se illik ilyesmiről - márcsak azért se, mert a reklámok fele akkor tuti bedőlne, és vinné magával a már csak hirdetésekben létező harmonikus és klasszikus családmodellt is. Ramsay filmje ilyen szempontból (is) telitalálat - kimondja azt, amit nézője nem. És hogy a helyzet fokozódjon, nagyon okosan ezt az egészet egyetlen ember szemszögéből, az anyáéból mondja el, akinek kálváriája lenyűgöző és szinte már zavarba ejtően őszinte.
Ám a tudomány itt nem áll meg, mert rendezőnk mindezek mellé egy komplett stílustanulmányt is letesz az asztalra. Ramsay mesterien játszik színekkel, zenékkel, beállításokkal, és magával a narratívával is. Célját eléri, filmje pszichésen ijesztő, hangulata szinte önálló életre kel, a nézőtér feszeng, Kevin eredendő gonoszsága meg lemászik a vászonról. Emellett Tilda Swinton akkorát játszik, amekkorát csak ritkán látni - de azért említsük meg a hátborzongató Ezra Miller-t és a lassan igazi színésszé váló John C. Reilly-t is. Viszont az igazi nagy dobás a vásznon látott tettek magyarázatában, illetve annak hiányában rejlik. Mert Kevin miért is gonosz? A válasz: csak. Ez, és ennek az előadása az, ami igazán durva. 8/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=ZLRgAe2jLaw
