Ex-Pixarosok előszereplős karrierje eddig: Brad Bird összehozta az utóbbi évek legjobb akciófilmjét, Andrew Stanton pedig az utóbbi évek egyik legnagyobb égését.
1881-ben a veterán John Carter egy szökés közben hopp, a Marsra kerül, ahol nem csak moha, de egész civilizációk vannak, akik persze háborúban állnak. Hősünk ezek után ide oda szaladgál.
"You are ugly, but you are beautiful"
Willem Dafoe eme filmből származó idézete olyan pontosan lefesti a teljes képet az egész műről, hogy jobban nem is lehetne. A John Carter egy nagyon két felé szakadt alkotás, ráadásul rossz értelembe véve. De kezdjük a jó dolgokkal, amik úgy ahogy, de tarthatják az emberben a lelket a 130 perc alatt. A művészeti osztály hihetetlen szinten kitett magáért - amit itt levágnak látványban, eszközökben, díszletekben és mindezek részletességében , az valami embertelen és gyönyörű. Simán lehetne erre építeni, hiszen jó nézni ezeket a mesterműveket (kedvenceim a repülők), amik ezerféle stílusból épülnek fel, és mégis egy kerek egészet adnak. De ez ugyanígy igaz a CG-re is (bár nem mindig), annyira, hogy az ember már-már el is felejti, hogy most digitális trükköt néz. A John Carter ezen része elsőosztályú és szemet gyönyörködtető.
Viszont itt ki is fúj minden, mert a többivel nem lehet mit kezdeni. Mondjuk vegyünk egy olyan alapdolgot, mint történet ív: hát én meg nem mondom, mi volt az. Már az első pár perc után érződik, hogy ez a film nagyon zagyva. Igazából végig olyan érzésem volt, hogy mintha úgy nézném valaminek a második részét, hogy nem láttam az elsőt. A film világa láthatóan szépen összetett, de "szűz" nézői szemmel szinte már érthetetlen, hogy mi-mikor-miért történik. A hiba valószínűleg Andrew Stanton rendezőben lehet: többször nyilatkozta, hogy ő anno John Carteren nőtt fel (ugyanis jóóóó régi kalandregénnyel állunk szemben), így gondolom, hogy ő annyira profi a témában, hogy rengeteg dolog biztosan természetes neki, és érti, hogy mi van. A baj az, hogy én, mint néző meg nem, és ez egy hatalmas rendezői hiba. Hogy mondjak egy ellenpéldát: J.J. Abrams úgy tudta velem hibátlanul megismertetni és megszerettetni anno a Star Trek-et, hogy előtte zéró volt a tudásom a témában.
Viszont az érthetetlen sztori még hagyján: logikátlan és idióta párbeszédek, események és karakterek kergetik egymást jobbra balra, és ez az egész már nekem fáj. Én ahhoz kevés vagyok, hogy pár szóban visszaadjam azt a bő két órányi baromságot, aminek szem- és fültanúja voltam: elképesztő, hogy mennyire buta és átgondolatlan film ez (most így hirtelen a Pókember 3 jutott eszembe...). A már magasztalt háttérmunkán kívül semmi se működik ebben a korcsban, még a várva-várt aréna jelenet se a fehér állatkákkal. Nincs egy normális szereplő, vagy egyáltalán egy értelmes mondat (kivéve Mark Strong és az ő megnyílvánulásai), és ez hosszútávon nagyon, de nagyon kiakasztó tud lenni. Értékelhetetlen. És nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de ennél a filmén még az Avatar is jobb - ugyanis még az széles mellel vállalta, hogy egy egyszerű és buta film, addig Mr. Carter végig valami mélységet keres, és élvezhetetlenre túlbonyolítja magát.
Andrew Stanton lerakott az asztalra két filmcsodát (Finding Nemo; WALL-E), így feltétlen bizalmamat élvezte. A koncepció jó volt, az előzetesek eget rengetőek, és én már nagyon vártam a John Cartert. Erre mi a vége? 3/10. Ekkorát nem is tudom, mikor csalódtam utoljára.
trailer (most is maradjunk ennél): https://www.youtube.com/watch?v=DiLL6ZW26wQ&feature=fvwrel
