És akkor Chris Nolan szárnyai alá vette a bőregeret, hogy megtegye vele az első lépést egy olyan trilógiához, ami a filmművészet egyik csúcsát képezi.
Bruce Wayne (Christian Bale), Gotham árva hercege nem tud saját életével és keserűségével mit kezdeni - elhagyja hát otthonát, hogy a világot bejárva minél több tudást szerezzen. Mikor eléggé kiképzi magát, visszatér romlott városába, hogy alaposan rendet rakjon - és többé váljon egyszerű embernél.
"What do you fear?"
Kábé tíz éve az akkor „csupán” ígéretesnek tartott Christopher Nolan egy Mementóval a háta mögött jó nagy fába vágta a fejszéjét: angol szerzői filmes létére nem kisebb terve volt, mint feléleszteni, sőt, újradefiniálni a popkultúra egyik legismertebb alakját, a képregény birodalom királyát, Batmant. Batmant, akit 1939-ben vetett papírra Bob Kane, aki a DC Comics szeme fénye, akiből már többször gúnyt űztek (Adam West, Joel Schumcaher), de legalább annyiszor mennybe is emelték (Frank Miller), és akinek bő hatvan évnyi történetfolyam után a valódi énje kicsit már homályba is veszett. Világos, hogy ennyire szerteágazó katyvaszból nem lehetett mást csinálni, mint egy restartot. Nolan elölről akarta kezdeni, megtartva az alapokat és Bruce Wayne legendájának igazi mondanivalóját – mindezt úgy akarta megoldani, hogy közben saját szája íze szerint formálja a bőregeret, komor és realista környezetbe helyezve azt, ráadásul egy átgondolt és tökéletesen zárt trilógiában. Mi lett ennek a vége? Egyelőre úgy tűnik, hogy egy mestermű.
Első körben Nolan tökéletesen fektetni le a bőregér alapjait: Raimi receptjét tökéletesítve kellő időt ad hősének bemutatására, tragédiájának, múltjának és útjának kifejtésére. Ezt olyan pazarul viszi véghez, hogy mikor a tökéletes választásnak bizonyuló Christian Bale felveszi a denevér álarcot, tulajdonképpen mindegy is, hogy viseli-e vagy nem – hiszen Wayne-t addigra olyan erős karakterré sikerült tenni, hogy az mindenféle maskara nélkül is megállná a lábát. Viszont Nolan nem csak megalkotja a mindenkori legjobb Bruce Wayne-t, hanem egy egész pszichológia tanulmányt is ír köré, s annak alteregóját is ide vezeti vissza: a Batman Begins arról szól, hogy egy ember miként azonosul önnön legnagyobb félelmével – majd eme félelem segítségével miként válik hőssé. Ha belegondolsz, azért ez kőkemény – nem mellékesen pedig Batman lényének hibátlan megfogalmazása és ábrázolása.
Ám Nolan szerencsére híres arról, hogy mélylélektani tanulmányait roppant szórakoztató köntösbe csomagolja (bár ez a csomagolás filmről filmre egyre vékonyabb), és itt sincs ez másképp: filmünk a thriller- és melodrámai jegyek mellett egy jó kis akciófilmes sémával is bír, melyben a hős hőssé válik, megmenti a várost és (ha csak egy csók erejére is) megszerzi a nőt, majd szinte elrepül a naplementébe. Ez a klisés szerkezet viszont olyan jó harmóniában van a már említett valódi tartalommal rendelkező vonallal, amilyet ritkán látni, az eredmény pedig az akkori legjobb képregényfilm, mely amellett, hogy szórakoztat, hibátlanul mutatja be főhősét, és készíti fel azt az újabb kalandokra - amiknek ugyan sírás lesz a vége, de most még minden jó.
Nolan tehát sikerrel rehabilitálja Batmant, felmondja annak alapvető tanait, nagy részben Millerre és Loebre támaszkodva, ám a külső-belső utazás lévén újat is tud mondani a témában. Zseni a fickó vagy zseni a fickó? A válasz egyértelmű. 9,5/10. És java még csak ezután jön.
