Nem is tudom, mikor sajnáltam utoljára ennyire egy filmet.
Ufók foglalták el a Földet, akik megszállják az emberi testeket, elnyomva azok valódi személyiségét. Melanie (Saoirse Ronan) is erre a sorsa jutott, ám nem hagyja magát: testének új lakójával nagy csatába kezd, és mindent megtesz azért, hogy így vagy úgy, de visszajusson szeretteihez.
"I miss everything about her"
Stephanie Meyer, aki rászabadította a világra a tvájlájtot, és ezzel egész lánygenerációkat tett használhatatlanná, újra eladta egyik könyvének megfilmesítési jogait, ez pedig a Host. Nos, ez a film egy rakás szar, de hiszed vagy sem (én se akartam elhinni), ez most elsősorban nem Meyer hibája, hanem a rendezőé. Ugyanis amíg Bella Swan agybetegségeinek egész hadát azért nem tudta négyből egy rendező se emészthetőre megcsinálni, mert az alapanyagból adódóan az értelem legkisebb szikrája se lehet jelen, addig a Host egy egészen érdekes történet, ami jól kitalált főhőssel, érdekes morális problémákkal és kifejtésre váró, utópisztikus világgal operál - ebből lehetne jó film. Viszont a rendezői és forgatókönyvírói státuszt is magára vállaló Andrew Niccol (amúgy mi történt veled Andrew? Régen lehetett rád számítani) több fronton is kudarcot vall, és igazából elég nagy részben ő a hunyó ebben a buliban.
A Host első fél óráját (vagy talán többet is) úgy képzeld el, mintha egy filmőrült középiskolás első próbálkozását látnád - minden kockáról kizárólag az amatőrség süt, az in medias res sztori totálisan kusza (és ilyen formában tálalva egyenesen nevetséges), szegény Saoirse pedig olyan kínosan beszélget önmagával, hogy rossz nézni (na nem őt magát). Emellett Niccol az In Time után zsinórban másodjára játssza el azt, hogy egy idegen berendezkedésű világnak nem magyarázza el a működését, csak a csili-vili felszínét mutogatja, ami tovább ront a dolgon, de ennél is nagyobb baj az, ahogy főhősével bánik: az elnyomott, ezáltal bajban levő Melanie-t mindenféle előzetes felvezetés nélkül kapjuk, és így kellene szorítanunk érte, ami persze nem megy. Emellett rengeteg a logikai hiba, a kritikán aluli párbeszéd és az üres karakter.
Azt, hogy a Host egy jó és érdekes alapanyag, az példázza a legjobban, hogy mindezek ellenére (és egy idő után) néha-néha kikandikál az értelem a szutyok mögül, és a játékidő előrehaladtával ez egyre sűrűbben történik meg. A "két lélek - egy test" felállás van olyan érdekes és erős, hogy utat törjön magának, még akkor is, ha a tinirománc köréből nem tud kiszakadni. Egyre több és több tartalom kerül a filmbe, és én lassan úgy vagyok vele, hogy minden hülyesége ellenére (mint az imént taglalt rendezői hibák és a csapnivaló szinkron) kezdem megkedvelni ezt a filmet. Hiszen, ha elnyomottan is, de van benne gondolat, van benne szellem és jóakarat, csak szegény rossz kezekbe került. És Saoirse Ronan is mindent megtesz az élvezhetőség növeléséért. Egy szó mint száz, én megkedveltem a Host-ot, és bár azt nem mondanám rá, hogy jó, de rossznak se nevezném, és adnék neki egy 5,5/10-et.
És akkor jön az utolsó öt perc. Ami mindent, de mindent lerombol. A film elveszíti a hitelét, a komolyságát, és elveszít engem is, de egy életre - pedig már ott volt egy tényleg jó befejezés, ami előtt talán még a nem létező kalapomat is megemeltem volna. De nem. Meyer nyála kicsordul, és Niccol nem áll annak az útjába, pedig így menthetné saját és filmje bőrét is - de gondolom túl nagy szám volt azon a csekken. Így tűnik el a Host jobb sorsra érdemes története a süllyesztőbe, nagy röhögések közepette. Szomorú. 3,5/10.
