Bár vannak kivételek, azért mégse jó futószalagon filmet gyártani.
Hiába kapja vissza férjét a sittről, Emily (Rooney Mara) nem tud túllendülni a depresszióján, és önmaga károsításával is kacérkodik. Így kerül dr. Banks pszichiáterhez (Jude Law), és ezzel párhuzamosan egyre sötétebb titkok látnak napvilágot...
"Depression is the inability to construct a future"
Az elmúlt bő másfél éven belül már negyedszerre írok egy friss Soderbergh filmről. Erre a fickóra mostanság rájött a munkamánia, hiszen másoknak egy év, vagy másfél az egy film - számomra hihetetlen, hogyan bírja ezt a tempót. Viszont ennek van hátulütője is: bár a rejtélyes munkamódszer mindenképpen tiszteletet érdemel, az azért tagadhatatlan, hogy rendezőnk utóbbi alkotásainak minősége eléggé változó. A Contagion majdhogynem zsenialitása után a Haywire egy kalap lócitromnál is kevesebbet ért, viszont utána a Magic Mike valami újat, frisset, és legfőképpen színvonalasat tudott szállítani. Nem kell megijedni, nem arról van szó, hogy eme logika alapján a mostani delikvens, a Side Effects is a béka segge alatt van - de azért semmiképpen se több egy egyszer nézős semmiségnél. Soderbergh ezúttal egy minőségi, ámde mégiscsak tucat thrillerrel áll elő, ami jó szerkezettel és alakításokkal operál, de süt róla, hogy nem volt több egy pár hónapos ujjgyakorlatnál. Fáradtnak nem mondanám, de hogy semmi belső hajtóereje nincs, az biztos: szinte már gépiesen működik az egész, sablonra gyártott kálváriákkal, nyomozásokkal, fordulatokkal és karakterekkel. Így nézve elképesztő teljesítmény, hogy mégis leköti az embert, hogy tartalmas szórakozást bír nyújtani száz percre - de többre biztosan nem, mert egy pillanat alatt elillan az egész. De mint mondtam, egynek teljesen jó. 6/10.
