A pokol már itt van, csak jól rejtőzködik.
Kalifornia unatkozó tinédzsereinek nincs jobb dolguk, mint sminkelni, dugni és lopni, ám egy csapat új szintre emeli az utóbbit: a celebvilág csillagainak házait szemelik ki az illegális vagyonszerzésre (merthogy arrafelé az ajtózár meg a riasztó ismeretlen fogalom), ám a törvény őket is utoléri...
"Let's go to Paris"
Pedig már olyan jól felkészültem egy olyan írásra, miszerint Sofia Coppola csak egy egyfilmes rendező, hogy a Somewhere után egy újabb semmit alkotott, satöbbi, satöbbi - de ezt nem tehetem. Mégpedig azért nem, mert legújabb munkája, a Bling Ring nem rossz, hanem egyenesen jó, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Hiszen már az a tény erősen a film ellen szól, hogy rövid időn belül ő már a sokadik "nézzétek, milyen elcseszett a fiatal generáció" darab (ennek kellene már egy műfajcím, nem?), és ezt a poént nem lehet sokszor ellőni. Sofia mégis ellövi, és csodák csodájára ő meséli el legjobban a viccet: a kaliforniai tinik alapjaiban elszabott nevelését/szemléletét/életfelfogását/céljait a témához kellően illő iróniával mutatja be, egy jó szatíra módjára, aminek hatására kívül röhögsz, belül viszont szörnyülködsz. Ettől a laza és csípős hozzáállástól bírja lekörözni a Project X-et vagy a Spring Breakers-t - nem nyomja le az ember dolgán a mély tanulságokat, hanem szórakoztatás közben gondolkodtat el. És nem is akárhogyan, mert gond nélkül születik meg a fejekben a konklúzió, hogy a nyugati part már most elveszett. Sofia kegyetlenül, a dokumentumfilm műfajának határait súrolva támadja meg a média és a celebvilág elkorcsosodott hatásait, és már a szándékért járna neki a dicséret - de szerencsére a Bling Ring-ben több van a puszta szándéknál. 8/10. Kár, hogy a bevételeket tekintve a kutyát se érdekli.
