Továbbra se könnyű egy eleve üzleti húzásból valami igazán jót összerakni.
A tisztességes polgárrá és apává avanzsálódott Gru-t beszervezi a helyi S.H.I.E.L.D., hogy segítsen elkapni egy világuralomra törő egykori kollégát (=szupergonoszt). A feladathoz társat is kap a kezdő ügynök, Lucy képében, így a kémiai hatás se maradhat el...
"De rühellem ezt a csirkét..."
Októberben eléggé megdicsértem az Illumination-t a Lorax kapcsán, kiemelve, hogy milyen bátran és tökösen állnak hozzá animációs filmjeikhez. Két, végeredményben über-sikeres, ám készítéseikkor eléggé lutri film után azt hiszem , nem haragudhatok rájuk azért, hogy harmadik egész-estés CG-mozijuknál biztosra mentek, és folytatást gyártottak - hiszen pénzre mindenkinek szüksége van. A terv bejött, a mindössze hetven millióból előállított Despicable Me 2 kaszál, mint a fene (egy hétvége után már a büdzsé duplája is megvolt), ráadásul nem is lett egy rossz film, bár minden esélye megvolt rá.
Ugyanis nyílt titok, hogy egészen három évvel ezelőttig Gru kalandjaihoz nem terveztek folytatást - végig egyetlen, kerek egészként élt a készítők fejében. Nem is lehetett egyszerű innen továbbgörgetni a sztorit: a szupergonosz családapává válása megtörtént, amit kellett, azt megtanulta, pont. Innentől pedig simán lehetne a második eresztés egy ötlettelen dollárgyár, egy tanácstalan valami, olyan Hangover 2 vagy Quantum Of Solace módra, és egy bizonyos szintig filmünk tanyázik is ebben a zónában. A sztori íve eléggé egyenletlen, hiányzik belőle egy koherencia, a hasból összedobált ötletek nagy része félúton eltűnik (mint az AVL), és sokkal inkább tűnik egy ötletbörzének az egész, mint átgondolt alkotásnak. Valószínűsítem, hogy a cégnél is tudták ezt, és mentőövként bedobtak két elemet, amik rendesen el is végzik a feladatukat, vagyis megmentik a filmet.
Az egyik az egyedi humor, az Illumination védjegye, amit más stúdiókkal nem lehet összekeverni: ezen a téren a fiúk már megint a határon táncolnak, és nekem megint az üt szöget a fejemben, hogy ők igazából felnőtteknek készítenek olyan animációt, amit gyerekek is nézhetnek, és nem fordítva. A Despicable Me 2 humora fenomenális, leesel a székről a röhögéstől, akár a minionok gegjeiről (megint övék a fél film), az ismét roppant kreatív világ elemeiről, vagy egyéb figurákról (köztük főhősünkről) van szó - nehéz is kiszűrni a fenti hibákat a folyamatos nevetés mellett. A másik pedig Gru érzelmi fejlődésének következő szakasza, ami nagyon-nagy klisé, de olyan jól van kivitelezve, hogy én szemet hunyok efelett: ahogy az egykori szupergonosz szerelmes lesz, és próbál udvarolni (telefonos rész csillagos ötös!), az egyszerűen baromi jó. Annyira, hogy legszívesebben megnézném az élőszereplős változatát is, természetesen szintén Steve Carell és Kristen Wiig tolmácsolásában. Öröm nézni, ahogy ezek ketten (ha csak animált formában is) egymásba esnek, abszurd módon szívmelengető.
Hát így kell kilábalni az összeszedetlenségből: a Despicable Me 2 alapjáraton eléggé átgondolatlan, lapos és súlytalan, ám van két olyan aduásza, ami miatt nem lehet végül nem szeretni. Az Illumination első könnyűpénz-hadműveletét tehát megúszta, és reméljük, hogy a profittól legközelebbre újra tökösek lesznek. Ez addig is 7/10.
Ja, hogy a következő munkájuk egy önálló minion film? Sóhaj...
