Vigyázz, hogy milyen félelmekkel mész be a moziba.
Mikor egy rutinfeladat alatt nagy mennyiségű törmelék zúdul az Explorer űrsiklóra, és megsemmisíti azt, a két túlélő, Dr. Stone (Sandra Bullock) és Kowalski (George Clooney) kénytelenek egyedül boldogulni - a kietlen űrben. Megkezdődik a verseny az idővel a túlélésért, és biza nem lesz egy könnyű menet...
"I hate space"
Hosszú huzavonák után (vándorló stúdiók, büdzsék, színészek) végre csak eljutott a vásznakra Alfonso Cuarón asztronautás túlélőshowja, és kénytelen vagyok azt a lehasznált megállapítást tenni, hogy megérte a sok fáradozás és várakozás. Ugyanis Cuarón (aki a hét évvel ezelőtti, masterpiece Children Of Men óta nem rendezett, hanem ezt próbálta tető alá hozni) már megint valami olyat tett lesz az asztalra, amitől ott maradnak az állak a moziteremben - egy zsigerekig hatoló, elemi szintű moziélményt, ami az első pillanatban felfal, és másfél órán keresztül egy pillanatnyi szünetet se hagy neked arra, hogy ne izgulj vagy rettegj. Nem arra, hogy ne figyelj rá, hanem hogy kikerülj eme, igencsak intenzív érzelmek bűvköréből. Én személy szerint kábé háromszor törtem el a saját kezemet izgalmamban, illetve valószínűleg soha nem kaptam ekkora mennyiségű/minőségű halálfélelmet a nyakamba egyszerre. És ez nem a (egyébként valóban hatásos) 3D miatt van.
A Gravity olyan, mintha a jó öreg Halál privát kis mozitermében ülnél, ő maga pedig ott ül melletted, átkarolva téged, s miközben ujjaival zongorázik a válladon, folyamatosan a vászonra mutat, és kárörvendően suttogja, hogy "nézd, én ilyet is tudok ám". Cuarón két karfaszorító (vagy kéztördelő) akció között is gondoskodik a megfelelő paráról, nemes egyszerűséggel úgy, hogy elegánsan ki-kikacsint a végtelen semmibe - egyáltalán nem nagy mutatvány, de rögtön eléri azt, hogy nézőjének agya beinduljon, majd megtegye a rá vonatkozó megállapításokat. Friedkin mondta egyszer az Exorcist kapcsán, hogy mindenki azzal válik el a filmtől, amit a kezdetkor magával vitt rá. A Gravity is hasonlóan működik: valószínűleg mindenkiből mást túr majd elő, majd erősíti azt fel, hogy aztán szédelegve tedd meg a hazáig vezető utat. Én, aki rettegek mind az űrtől, mind pedig a haláltól (hajlamos is vagyok "összegondolni" a kettőt), minden kétséget kizárólag a film legvédtelenebb áldozatai közé tartozom - lesz még pár álmatlan órám Alfonso jóvoltából.
Aki egyébként nem csak az atmoszféra teremtés, valamint a belső démonok felébresztése terén kiáltható ki zseninek: vizuális érzéke és karaktereinek kezelése is tanítani való. Ahogy egy-két félmondat révén felépíti Sandra Bullock complex figuráját, az valami lenyűgöző, számomra sokkal inkább az, mint az az iszonyatos CG extravaganza, ami sok-sok perces (bár mesterséges) beállítások alatt kápráztatja el a nagyérdeműt. Továbbá az se elhanyagolható fegyvertény, hogy ezt a kábé három oldalt kitevő forgatókönyvet milyen tartalmakkal képes felruházni.
Ám mint ahogy semmi se az, a Gravity se tökéletes, igaz, hibái elenyésznek erényei mellett, de azért nem szabad csak úgy elmenni mellettük. Hiszen amikor a szentimentalizmus vezet ki a rémálomból, ott biza nyikorognak a csavarok, és egy idő után a Bullock-ra zúduló balszerencsék irreális számát is megcsapja a komédia szele. De a legnagyobb hézag mégis csak az, hogy Cuarón úgy beviszi nem csak nézőit, de saját magát is a sötét erdőbe, hogy csak nagyon erőltetetten bír onnan kijönni, és hiába a nagy igyekezet a feloldásra, egyszerűen nem jön össze: az a felmérhetetlen borzalom és terror ennél sokkal többet kívánna. De ezeket leszámítva a Gravity tényleg egy mestermű: az utóbbi évek (és jó eséllyel eme évtized) leg... hát nem is tudom, milyenebb filmje. Izgalmasabb? Intenzívebb? Sokkolóbb? Valamelyik, sőt, inkább egyszerre mindegyik, kiegészülve még jópár jelzővel, amik között tuti ott van nem csak a mindfuck, hanem a "soulfuck" is. 9,5/10.
