Totális labirintus - öröm nézni az ilyet.
Mikor két kisvárosi család két kislánya eltűnik, és a rendőri erők (élükön Jake Gyllenhaal-al) kissé tehetetlenek, az egyik apa (Hugh Jackman) elkeseredésében saját kezébe veszi a dolgokat, aminek nem lesz jó vége.
"Where is the maze?"
Mikor a Prisoners első előzetese megérkezett, máris heves eszmecseréket váltott ki. Na nem a története vagy alakításai miatt: maguk a trailer-készítők kerültek kereszttűzbe, hiszen ahogy látni lehetett, elmesélték az egész filmet abban a két és fél percben, és fúj, és ennek így semmi értelme, és hanyadik ilyen ez már különben is? Mikor ez a vetítés alatt eszembe jutott, jót derültem magamban, és az emberi butaságon: ugyanis az előzetesen feltárt képsorok a két és fél órás mű kábé első harminc percéig érnek. Szemben az Iron Man 3-al vagy az új Trek-el, itt kifejezetten örültem, hogy totálisan átvert a marketing, mert mint kiderült, a Prisoners esetében ez nem csak jól áll, de szükséges is.
Eleinte Fincher Zodiac-jához próbáltam hasonlítani Denis Villeneuve filmjét, de erről rövid úton letettem. Mert hiába keveredik itt a kőkemény nyomozás és a megszállottság, az előbbi fel-feltűnő könnyedségét itt nagyítóval se lehet megtalálni: a Prisoners egy pillanatra se szakad ki depresszív légköréből, eszébe se jut lazítani magán, és egy ilyen masszív játékidőnél ez a fajta melankólia könnyen a visszájára sülhet el. De ez nem történik meg, ugyanis filmünknek van egy fegyvere (a roppant ügyesen két szálon futó (apa vs. zsaru) keresési misszión kívül), amivel egyre kevesebben büszkélkedhetnek: kiszámíthatatlan. Villeneuve nem rest húsz percenként megkeverni a lapokat és mindent a feje tetejére állítani, ennek érdekében pedig régi és új figurákat előre és hátra tologatni. Fordulatai örömtelien meglepőek és kreatívak, a végére pedig egy csodás labirintussá válik az egész, melyben legalább 4-5 hunyó-jelölt van, egyenlő esélyekkel, de igazából azon se lepődnék meg, ha egyszer csak John Doe sétálna be a képbe. A mélabús (viszont nagyon hatásos) atmoszféra így nem mással, mint izgalommal oldódik, ez pedig több, mint dicséretre méltó megoldás. Így az ezen kívül még remek alakításokkal is felvértezett Prisoners jó eséllyel indulhatna az éves toplista legteteje felé.
Ám ez elmarad, ugyanis nagyon nagy sajnálatomra Villeneuve kicsi és nagy hibákat is vét. Kicsiket ott, hogy a világ legbénább rendőr csapatával operál, akik nem hogy egy keréknyomot vagy egyéb tök egyértelmű jeleket nem vesznek észre, még a mosogatóban való benézés vagy egy-egy mobil felhívása is kívül esik az észjárásukon (az meg hab a tortán, hogy a néző mindenre pont másfél perccel előbb jön rá, mint ők). A nagyobbik baj pedig a kiábrándító végkifejlet, kilétekkel és indítékokkal, melyek marha erőltetettnek hatnak, és csak arra tudok gondolni, hogy az alkotók maguk is elvesztek az önmaguk által épített útvesztőben, és csak felületes ötletekkel bírtak onnan kimászni.
Szerencsére a mindezt megelőző 130 perc zseniális és atomkemény, igazi filmélmény, ami képes sokadjára is megújulni, és aminek közreműködői (színészek, operatőr, rendező, stb.) konstans szuper teljesítményt nyújtanak. Kár ezért a hervatag megoldásért (a záróképről nem is beszélve), de ettől még simán az utóbbi évek (egyik) legjobb thrillere és/vagy krimije a Prisoners. 8,5/10.
