Helyreállt a világ rendje.

Charlotte tovább meséli Stellannak nagy farkakkal teli életét, immáron rátérve a felnőtt évekre. 

"Aszexuálisnak tartom magam"

Nincsen semmi probléma, nem változott senki és semmi, hiszen immáron kijelenthetjük, hogy a Nymphomaniac első része csak valami véletlen volt. A történet második felével a jó öreg Lars visszatért legutóbbi filmjei színvonalához: egy, gyakorlatilag értékelhetetlen művészieskedés ez is, melynek nagyon drámainak szánt pillanatain leginkább csak nevetni, a néző képébe tolt, se füle-se farka öncélúságára pedig csak legyinteni lehet - esetleg sóhajtozni egyet-kettőt. Trier mindent porig rombol, amit első fejezetében felépített, kezdve annak minden szerethetőségével és játékosságával, hogy mostanra csak a szánalmas kálvária maradjon, a rá jellemző, hamisíthatatlan stílussal. Megszámolni is nehéz, hogy eme alkotás hány alkalommal törik ripityára (mely pontok általában a sikertelen polgárpukkasztási kísérletekhez köthetőek), de a végére már nem is számít - sőt, magamban már azzal kezdtem szórakozni, hogy buzdítottam a direktort, hogy nyomja csak még lejjebb ezt az egészet. Így persze roppant szórakoztató volt a Nymphomaniac 2, de természetesen ettől még nem válik értékelhetővé. Alakítási révén (pedig Dafoe csak másfél percig látható) érdemel egy 2/10-et. Welcome back, Lars.

trailer: https://www.youtube.com/watch?v=V5YekQnGSIs&bpctr=1392276743