Valamikor a látvány is elég.
Mikor a perzsák serege (a magát Istennek képzelő vezérrel, Xerxésszel az élén) már a spártai birodalom ajtaján kopogtat, a katonaállam királya, Leonidas (Gerard Butler) nem tehet mást, mint hadba vonul háromszáz legjobb emberével - a több millió ellen.
"Tonight we dine in hell"
2006 nyarán villámcsapásként került fel a netre egy trailer, ami valami olyat vonultatott fel, ami akkor semmi máshoz nem volt fogható - stílusa és látványvilága egyedülálló volt, és fél pillanat alatt felforgatta a világot. Hatására mindenki beállította a visszaszámlálót a következő márciusig, miközben a képviselt mű rögtön ki lett kiáltva a világ filmjének (általam is). Valahogy így lett a 300 kultfilm, már bő fél évvel premierje előtt. Kérdés az, hogy végül tényleg rászolgált-e erre a címre?
Zack Snyder legnagyobb átka, hogy filmjeinek előzetesei mindig messze túlszárnyalják a végeredményt, s ez a különbség az idők előrehaladtával egyre durvább méreteket öltött. Szerencsére a 300 még a sor elején tanyázik, így ha nagyon összekapja magát (illetve te kerülsz megfelelő hangulatba), akkor akár még ki is bújhat eme általánosítás alól. Mert biza, tud ez egy nagyon király film lenni, méghozzá úgy, hogy kábé nulla tartalmat tesz le közben az asztalra. Mert lássuk be: a cselekmény semmi, a dialógok (és kommentárok) szintúgy, egyedül főhősünk, Leonidas király az, akibe szorul valami, de ez is valószínűleg az akkor még noname Gerard Butler érdeme. De ez azon ritka esetek egyike, amikor mindez nem baj.
Merthogy a 300 egy kiállítás, egy látványpékség, ami nem beltartalmával, hanem külcsínjével kíván hódítani, bevallottan, az első pillanattól kezdve. És ezt bizony k*rvajól csinálja. Snyder vizuális érzékét, vagy Istenadta tehetségét már méltattam itt párszor, de ezen a téren ezt a fickót nem lehet eléggé dicsérni. Mára már közhely, de való igaz, hogy ennek a filmnek minden egyes kockája egy festmény, vagy egy orgia, és ha lehetne, én is kitennék belőlük jópárat a falamra. A CG (merthogy kábé az egész az) hirtelen új értelmet nyer, s talán ekkor lép fel először valami magasabb, művészeti kategóriába, ami önállóan képes mesélni, s ezt-azt kiváltani a nagyérdeműből. Nem kell ide semmi más, a képek beszélnek mindenki helyett, és ez bőven elég - hiszen nagy részben csak kaszabolunk, méghozzá úgy, ahogy addig még soha senki, szinte már nem is evilági módon. Így lesz a 300-ból az egyik legélvezetesebb bűn, és legbűnösebb élvezet, és ez így van jól - Frank Miller műve adaptációjának ilyennek kell lennie.
Ám valahol valami baromnak feltűnt, hogy ez a film bár ultramenő, de mint már megállapítottuk, tök üres, és ez így tarthatatlan (fenéket), hát gyorsan hozzárakunk valamit, nevezetesen a filmtörténet talán legfeleslegesebb mellékszálát. Mert miközben Leonidas a fronton ontja a vért, felesége otthon tevékenykedik, s próbál megtenni mindent azért, hogy urának segítséget küldjön. Ez mind szép és jó, de egyrészt semmit nem ad hozzá az összképhez, másrészt még ront is rajta, több oldalról is. Mert az még hagyján, hogy marha unalmas, sokkal nagyobb bűn az, hogy folyamatosan megtöri a pusztítás tökéletes lendületét - és még nagyobb az, hogy felhívja arra a figyelmet, hogy amit egyébként látunk, az csak egy céltalan kaszabolda. Gorgó királyné tettei tehát ironikus módon nem segítik, hanem egyenesen rombolják férje érdemeit, olyan láncreakciót beindítva, mely hatására csak lekerül rólam a rózsaszín szemüveg, és elkezdem annak látni a 300-at, ami valójában.
Szerencsére a büntető egysorosok, az itteni környezetben tökéletesen működő konyhafilozófia, a már magasztalt látványvilág, illetve a perverz módon örömteli vérfürdő, és persze Gerard együttes ereje elég ahhoz, hogy éppen csak, de nyertesen jöjjön ki a buliból filmünk. Mert bár akkor szarvashibák vannak itt, mint egy rinocérosz, az élvezet spártai minőségű, szóval felülkerekedik. 8/10 (mert jószívű vagyok).
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Ac-wBcRKaNY
