Raimi tovább bírta.
Peter Parker (Andrew Garfield) már pár éve (?) sikeresen űzi a Pókemberséget, ám most minden a feje tetejére áll - nem csak párkapcsolati dráma, de két új ellenség is les rá a távolból...
"How could you forget me?"
Őszintén szólva kissé igazságtalan Marc Webb-et elővenni a végeredmény láttán, hiszen érzésem szerint maga a Sony az, aki az Amazing Spider-Man 2 minőségéért felelős. A helyzet amúgy eléggé paradox, hiszen míg az üzleti kényszerlépésből született első részről csak úgy sugárzott a frissesség, a lendület és a szeretet, addig az idő által nem fenyegetett második lett végül összecsapott és dohányszagú - ám ezt a stúdió csak magának köszönheti. Össz-vissz kábé huszonegy hónapot adni egy ekkora produkciónak és annak alkotóinak önmagában is büntető, de erre még rápakolták a következő részek és spin-offok által jelentett nyomást, amik szintén rohamtempóban jönnek majd le a futószalagról, és amik (valószínűleg csak) halovány vázát tessék figyelembe venni, mert egy egész univerzum épül éppen, Avengers mintára, de csak Pókember világában belül. Nem csodálkozom, hogy Webb és alkotótársai egytől-egyig belefulladtak ebbe a buliba.
Tegnap megkérdezte tőlem valaki, hogy mivel ő úgyse nézi meg, meséljem már el neki, hogy miről is szólt ez a film. Miután fél percig csak tanácstalanul hümmögtem, leszűkítette arra, hogy mi volt a fő vonala az egésznek - de továbbra se tudtam értelmesen válaszolni. A Spidey 2 ugyanis elképesztően kusza, több filmre elegendő szállal próbál zsonglőrködni, de rosszabb, hogy nem képes választani közölük - végül egy totális dekoncentrált massza válik belőle. Imhol Peter vívódik életén, szülein, illetve be nem tartott ígéretén, amott Harry Osborn élete megy tönkre, a kék sarokban Electro életútját láthatjuk, a pirosban meg Gwen-t és a romantikával járó bonyodalmakat - a margón kívülről pedig May néni próbál néha érvényesülni. Mondanom se kell, ezek könyörtelenül kioltják egymást, de az igazi tragédia az,hogy a lényeg, vagyis Peter Parker is teljes elvész alattuk - ennek eredményeképpen mikor éppen mérhetetlen fájdalmát kellene átéreznem, nem történik semmi, hiszen az nem megy, hogy egy főhőst és a drámáját csak a katarzisra/konklúzióra vesszük elő.
De ez még csak az elméleti defektek kapargatása volt, most jön a gyakorlat. Biztosan a pocsék szinkron is nagy szerepet játszik ebben, de a dialógok egyszerűen fájnak: szereplőink száját kizárólag klisék, blődségek és semmitmondó tőmondatok hagyják el. A CG, bár többnyire gyönyörű, néha nagyon műanyag, és jobban hasonlít egy szombat reggeli rajzfilmre, mint egy 250 millát kóstáló blockbusterre. Az ellenlábasok (meg még jó néhány elem) alapjaikban nagyon is jók, de kivitelezésükben nem egyszer vércikik - olyan figurák flangálnak fel s alá, akiknél gázabbat a Schumacher-féle Batmanek óta nem látott ez a műfaj. A Man Of Steel után Hans Zimmer ismét csak két dallamot bírt kiszenvedni magából, amiknek egyébként köze nincs a filmhez, és amikbe még kábé egy focicsapatnyi antitalentum is "besegített". És azt hiszem most fáradtam bele a felsorolásba, pedig lenne még mit mondanom, a folyamatos logikátlanságoktól kezdve a tehetetlenségükben csak lézengő, jobb sorsa (és szövegekre) méltó színészekig.
És mégis: ez a film annyira azért nem rossz.
Én se tudom, hogy milyen csodának köszönhetően, de Webb viszonylag gyakran kitör a rendszerből, a sarkára áll, s rámutat, hogy bár a megvalósítás tényleg selejtes, vannak itt szenzációs alapok. S mikor így ráérez a dolgokra, akkor minden működik, méghozzá eléggé magas hatásfokon. Akkor bizony zseniális momentumok születnek, megidéződik az első szíve-lelke, és én megint azt az igazi Pókembert látom, akit két éve egy életre megszerettem. Ez a jelenség szerencsére elég sűrűn tiszteletét teszi ahhoz, hogy mentse a menthetőt. Ugrál is rendesen a minőségmutató a játékidő alatt (néha egy percen belül is), hogy végül éppen csak, de a pozitív oldalon állapodjon meg. Éppen csak.
Hogy most merre tovább, az jó kérdés - két év, és itt a következő menet. Nagyon remélem, hogy a véleményeket látva a Sony ismét képes tanulni a hibákból, kicsit átgondolja ezt az egészet, és teret enged a filmeseknek - mert rengeteg potenciál van ebben a szériában, amit kár lenne a gyors pénzszerzés érdekében eldobni. Addig is marad a Webb-féle üzenet, ami szerencsére eme részben is fellelhető volt: nehéz időszakok ide vagy oda, megyünk tovább, és reménykedünk. Gyenge 6/10, köszönhetően a rajongói szívemnek.
