Pofátlan kis ribanc.
Lucy (Scarlett Johannson), a fruska önnön butaságának hála a maffia drogcsempésze lesz, a cuccot pedig hasába varrva szállítja - egy ideig, ugyanis a szer elkezd felszívódni a testében, s ezáltal különleges képességekre tesz szert. Nevezetesen nő az agyának kihasználtsága, melynek mi csak a 10%-át használjuk, ám ő ennél jóval messzebbre merészkedik.
"Ignorance brings chaos, not knowledge"
Az egykor méltán körberajongott francia rendező, Luc Besson az utóbbi bő évtizedben sikeresen aláásta önnön jó hírét: futószalagon gyártott borzalmai (melyekben vagy íróként, vagy producerként, vagy rendezőként, vagy összesként vett részt) két lábon rugdossák el tőle a nagyérdeműt, de azt kell mondjam, van ennek pozitív oldala is. Például ha egyszer valamit véletlenül eltalál (mint mondjuk a Taken-t), akkor az meglepetésszerűen jó, és tudjuk, hogy ilyen esetekben a dolgok felértékelődnek. Ebbe a kupacba tartozik Lucy is, ám ugyanakkor kivételt is képez: ő ugyanis annyira, de annyira rossz, hogy már jó.
Besson ebben a filmben mindent bevet, amit az évek során tanult: nevetséges sztori, felületes kidolgozottság, őrült tempó, sablon maffia, lenyűgöző stílus, kreatív filmkészítés. A Lucy egy igazán szemtelen alkotás, egyes pillanataiban már-már zsenialitásba hajló B- mozi, ami egy jó kis beszívás mintájára pörög egyre eszementebb tempóban, s közben egyre vadabb dolgokkal rukkol elő. Ez a pofátlan vadság pedig irtó szórakoztató - a határokat feszegető trip 100%-ban leköti az embert, sőt, játékideje alatt még komolyan is tudja magát vetetni, képes gondolkodásra sarkallni a látottakkal, s még annak a morzsáit is elhinti, hogy jó filmet lát az ember. Ez a benyomás persze csak a menet végéig (illetve a már totális agyfasz utolsó percekig) tart, s a teremből kifelé jövet villámgyorsan el is illan az egész. Viszont ha értelmét el is lehet vitatni, azt az erényét nem, hogy kiváló akciómozi, amolyan igazi bűnös élvezet, melyben Besson régi, még a Léon környékéről maradt szikrája is pislákol. 7/10.
