Féreglyuk, kopár bolygók, hátrahagyott szerettek, könyörtelenül múló idő - Christopher Nolan, életében talán először pozitív hangvételű filmet csinált.
A Föld haldoklik, az élelem fogy, s Cooper (Matthew McConaughey), a kalandvágyó ex-pilóta nem találja a helyét - legfeljebb mindennél jobban szeretett lánya mellett. Mikor a NASA maradéka kieszeli, hogy a Szaturnusznál feltűnt rejtélyes féreglyuk, és az azon túl levő galaxisok talán megoldást kínálhatnak az egyre közelgő kihalásra, Cooper elindul a világegyetembe, hogy megmentse az emberiséget, de elsősorban a lányát - de ehhez hátra kel őt hagynia, talán örökre.
"Rage against the dying of the light"
A mozgás az élet. Ez igaz többek közt a cápára, az emberre, de a művészre és azon belül a filmesre is. Ha valaki nem hajlandó továbblépni, az előbb vagy utóbb ráfázik: Jason Reitman éppen most döglik bele, Zack Snydert is csak a bevételek tartják életben, Tim Burtonre is ráfért már a vérfrissítés, és most szentségtörést mondok, de Quentin is max a díszleteket cserélgeti egy ideje. Addig kell lépni, amíg nem késő, s mi sem bizonyítja jobban Christopher Nolan intelligenciáját, hogy ő ezt már bőven a határidőn belül megteszi, s nem is akárminél hajt végre felújítást, hanem a legalapvetőbb dologhoz, főhőse motivációjához nyúl hozzá. Nolan eddigi hősei nemcsak megtört lelkű férfiak voltak, de egy olyan eszmébe és/vagy célba kapaszkodtak, ami igazából már csak a fejükben élt. Bruce Wayne legutóbb már kikukucskált ebből a skatulyából, de az igazi fordulat most, az Interstellar kapcsán jön el: Cooper ugyanis nem a múltért, hanem a jövőért küzd, és nem is a sajátjáért, hanem a lánya jövőjéért - ehhez pedig szeretet kell, de jó sok ám.
Teszem hozzá, ez az apa-lánya sztori és az azzal járó szentimentalizmus Spielberg mesteré, hiszen Johnathan Nolan (öcsike) eredetileg neki írta a forgatókönyvet, a nagytestvér csak később szállt be, és formálta saját képére a dolgokat. Mert bár a mag más, jópár elem a régi: a klasszikus nolani jegyek, mint az intellektuális kerekasztal beszélgetés és a popcorn mozi, a tudomány és akció közötti tökéletes egyensúlyozás, a párhuzamos feszültségkeltés, az idővel való versenyfutás vagy az a hihetetlen, leírhatatlan szenvedély, ami a kulcspontoknál szinte torkon ragadja a nézőt mind megtalálható, és a megszokott csúcsminőségen pörög. Ugyanakkor ez a világ, bár pusztul, sokkal békésebb és szebb, s maga a világűr, amiből aztán gond nélkül ki lehetne hozni a félelmet, az elkeseredettséget, meg mindent, ami negatív (néha azért beköszönnek ezek), még az is legfeljebb tiszteletreméltóra van festve, de inkább lenyűgözőre, izgalmasra, olyanra, amit talán elindulnál felfedezni. Szóval ez hamisítatlan Nolan mozi is, meg nem is, és azt hiszem, pont ettől olyan izgalmas ez a buli.
A meglepően királyul tudományos csomagolás alatt, amitől fizikusok és csillagászok magukhoz fognak nyúlni, az átlagnézők meg nagyokat pislogni, pedig ismét egy bivalyerős emberi érzelem húzódik. Nolan most elsősorban a szeretetről mesél, arról, amelyik még él és előre tud hajtani, aminek olyan ereje van, hogy legyőzheti a teret és az időt (rendezőnk ennek a mikéntjét is készséggel elmagyarázza neked), és ez olyan gyönyörűen van ábrázolva, hogy olyat ritkán látni. Az Interstellar is ott győz kiütéssel, ahol kell: az emberségnél, a kapcsolatoknál, az érzelmeknél - amikor Cooper (Matthew McConaughey hatalmasat alakít) elindul az útra, mikor először szembesül úgy igazán azzal, hogy mit tett, vagy rájön, hogy az adott pontról nincs tovább. Ha nyitott vagy erre, akkor ugyanolyan lelki felkavarásban lehet részed, mint a denevérembernél vagy az álommanóknál, és valljuk be: momentán ez a nolani varázslat a legjobb, amit a mainstream filmvilág adni tud.
Ugyanakkor a film sajnos nem tökéletes, akad benne egy-két csúnya logikai és dramaturgiai hiba, és ezek sajnos megteszik a hatásukat, de nagyobb bajunk sose legyen. Az Interstellar így is lenyűgöző alkotás, elképesztő megvalósítással (azok az IMAX felvételek, atyaég!), remek alakításokkal, karfaszorító izgalmakkal, jó kis meglepetésekkel, tele félelemmel és örömmel, értelemmel és érzelemmel, na meg szeretettel úgy, ahogyan azt még nem láttad. Csodálatos utazás ez, aminek pályája a világmindenség legtávolabbi galaxisaitól a lélek legkisebb rezdülésig terjed. Mint egy jó sci-fi. 9,5/10.
