Íme a megtestesült Indominus Rex.
John Hammond álma végül mégis megvalósult: a Jurassic World egy olyan, semmihez se hasonlítható élménypark, amiben dínókkal találkozhat az ember. Ám lassan ez már nem elég, a vezetőség a stabil jegyeladás érdekében egyre vadabb ötletekkel áll elő - s mikor ezek közül az egyik elszabadul, akkor kezdődik a rémálom.
"Jó buli lesz"
Egy negyedik Jurassic Park mindig is ott lógott a levegőben - egyrészt a harmadik rész semmilyensége miatt, másrészt pedig mert a dínókból sose lehet elég. A Universalnak mégis egy bő évtized kellett, hogy ténylegesen beindítsa a gépezetet, a rendezői székben azzal a Colin Trevorrow-val, akit maga Spielberg nézett ki a feladatra, aki a franchise nagy rajongója, és aki tökéletesen tisztában van saját helyzetével.
Trevorrow tökéletesen vágja le, hogy mi a szitu: az új Jurassic Park nem lehet szokványos film, és itt most nem a grandiózusságra kell gondolni. Ez a név a bő húsz év alatt fogalommá nemesült, mindenki hallott róla, mindenki szereti, mindenki tudja, mit vár tőle. Mélységes tisztelettel kell hát vele bánni, ám másolni nem lehet: ugyanis mindenki kívülről fújja minden percét, egy remake tehát értelmetlen és életképtelen lenne. Újat kell mutatni úgy, hogy közben minden a régi. Így jutunk ahhoz a végeredményhez, hogy a Jurassic World (ha eltekintünk saját világa kontinuitásától) nem újrázás, nem is folytatás, hanem a kettő egy sajátos, és remekül működő elegye.
Mikor a múltban jár, Trevorrow azt valóban alázattal teszi. Hatalmas szeretettel nyúl az alapanyaghoz, boldogan veszi át elemeit, legyen szó a teljes szellemiségről vagy a legapróbb részletekről. Folyamatos utalásai nem bántóak, sőt, kifejezetten jópofák, a legtöbbször még funkciójuk is van, és nagyon jólesik szembesülni velük. A Jurassic World ilyen szempontból egy retró mozi: olyan, mintha egy Jurassic Park múzeumben tennénk egy sétát, és ez bizony élmény. Rendezőnk valami csoda folytán képes ebbe az ezerszer látott világba újra bevinni, ahol aztán tátott szájjal lehet bámulni, átélni, befogadni azt, pont úgy, mint annak idején.
Csak egy feltúrbózott verzióban, a mai igényekre szabva, és itt jön be az újítás a képbe. Trevorrow nem arra használja a modernt, hogy tökön rúgja vele a klasszikust, éppen ellenkezőleg: előbbi segítségével tökéletesíti az utóbbit. A tanok, a kalandok és a veszélyek ugyanazok, s bár egy fokkal tovább lépnek, és valamivel érdekesebbé válnak (az állatvilág kapcsolatainak megkapirgálását kifejezetten öröm látni), de a lényeg nem ez, hanem a tálalásuk erősítése. A Jurassic World a szórakoztatás érdekében mindent bevet, amit csak tud, így lesz egy hatalmas hell ride, egy elszabadult hullámvasút, ami ezerrel pörög, egy pillanatra se áll meg, végig izgalmas, és szinte minden percében legalább jó, de többségében überkirály - az átlagnézőknek is, de a fanoknak meg aztán pláne, akik itt-ott el is morzsolnak majd pár örömkönnyet.
Tökéletes nyári blockbuster ez a film, és nem a buta fajtából: elképesztő látványosságai, vérprofi akciói és remekül adagolt izgalmai mellett felmenőjének intelligenciája is megtalálható a DNS-ében. Kicsit kár, hogy mint film, nem hibátlan (a felvezetés nagyon rövid, a CG néha nagyon kilóg, egyes mellékszálak pedig nem mindig működnek), de mint élmény, nagybetűs Moziélmény - na, hát úgy lehengerlő. Mert Trevorrow nagyon sok mindent eltalált, s köztük a legfontosabbat is, ami természetesen a lélek. Mert a dínókkal csak így lehet, és ezért nem lesz belőlük sose elég. 8,5/10.
