Két rendező: mindkettő érzi az anyagot, de csak az egyik tudja biztosan, hogy mit csinál.
Sicario (2015)
Denis Villeneuve legújabb művében a mexikói határra visz minket drogháborúzni, melynek közepében Emily Blunt tevékenykedik, de az egész mégis olyan, mintha rendezőnk már a következő filmjére, egyben élete legnagyobb dobására készülne: a Blade Runner folytatására. Hogy ez a fickó tökéletes lesz a filmtörténet egyik legnagyobb kultmozijának továbbszövésére, arra a Sicario az élő példa. Bár az Enemy se volt semmi, Villeneuve most már tényleg lement líraiba: cselekmény alig, főhősünk is csak sodródik, a feszültség mégis szinte szétszakítja a vásznat, a hangulat torkán ragadja az egész nézőteret, a világ, ez a ritka mocskos pedig az első percektől beszippant, és nem ereszt, és nem is akarod, hogy eresszen. Vértől, szennytől és coolságtól bűzlő mozi ez, ami ott üt a legnagyobbat, hogy ráérősen szemlélődő (és gyönyörűen fényképezett) jelenetei alatt hagyja gondolkodni nézőjét, s ily módon, annak fejében rak(at)ja össze saját poklát. Halál pontos rendezés, könyörtelen kórkép, s egy olyan, jellemrajzzal összekötött tanulság, amit jó ideig lehet majd emésztgetni. 8,5/10 - az év legbrutálisabb menete. Tűkön ülünk a Nexusok következő bevetéséig.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=sR0SDT2GeFg
Pán - Pan (2015)
Úgy tűnik, a kosztümös filmek forgatása alatt Joe Wrightban oda nem illő ötletek egész serege halmozódik fel, s ezeket időről-időre ki kell adnia magából. A valószínűleg szintén eme indíttatásból készült Hanna anno ha nem is tökéletesen, de még bőven jól sült el, ám a Pánról ez már nem egészen mondható el. A Peter Pan első Sohaországi kalandját (mely oly korán játszódik, hogy Hook kapitány még haver) taglaló mozi azért büszkélkedhet pár pozitívummal: a Wright-féle extravaganza, melybe még Nirvana dalok kántálása is belefér, ha csikorogva is, de működik, gyermeki bája viszont abszolút jól zakatol, világa jólesően őrült, és van eye candy is Rooney Mara személyében. Filmünk "csak" ott bukik, mikor a valóban színpompás csomagolás alatt tartalmat keresünk, mert azt mindössze megfakult nyomokban találunk - s mivel különösebb kapcsolat így nem alakul ki a vászon két térfele között, maga a cselekmény és az akciók is teljesen érdektelenek maradnak. Szerencsére pro és kontra végig képes egyensúlyban maradni, mely eredményeképpen végülis el lehet lenni a Pánon: suta, de tisztességes középszer, remek vizuális ötletekkel körítve. Messze nem olyan förtelmes, mint a híre. 6/10.
