Ha David Fincherre harminc, ötven vagy hetven év múlva visszaemlékszik valaki, úgy fogja kezdeni, hogy Fight Club.
Edward Norton fogyasztó. Van kanapéja, jó kis hi-fi tornya, egyéniségéhez legjobban illő étkészlete. A munkája unalmas, de legalább sokat utazik - így egyfolytában szinte új életet kezd. Nincs senkije és semmilye, de őt ez nem zavarja - szerinte megvan mindene. Aztán egy nap arra ér haza, hogy a lakása lángokban áll. Mindenét elvesztette. Így kerül el Tyler Durden-höz (Brad Pitt), az egyik gépen megismert felebarátjához. Tyler káosz-szerűen él, úgy építi az életét, hogy közben rombolja a világot. Egyre jobban. Ők ketten létrehozzák a Harcosok Klubját, ahol a férfiak kiélhetik magukat. Ám Tyler egyfolyátban szövi a tervét, melynek a végére a klub csak egy apró porszem lesz.
"Hiszek egy Tyler-ben"
A Fight Club-ot elemezni nem kis feladat. Egyáltalán milyen film ez? "Káosz-film"? Hát, ilyen (még) nincs. De van benne vígjáték, thriller, akció, krimi - igazából minden, de valójában egyik se. Csakúgy, mint júliusban az Inception, a Fight Club is szerintem elmondhatja magáról, hogy "műfajon-kívüli", vagy túli, vagy valami ilyesmi. Nem lehet behatárolni, új szót kellene rá kitalálni.
Ha valaki sok-sok év múlva azt mondja majd, hogy kilencvenes évek filmművészete, valószínűleg úgy fogja kezdeni, hogy Fight Club (aztán úgy folytatja, hogy Mátrix). David Fincher filmje, nem túlzás, könnyen válhat majd saját évtizede legjobbjává - bár lehet, hogy már most is ott van. Tiszta szerencse, hogy '99-ben készült, és utána rögtön nem csak egy új évtized, hanem század, ezred kezdődött. Ennél feljebb úgyse lehetett volna már menni. A Fight Club egy korát messze megelőző, és az elkövetkező évek filmjeit megalapozó film. Nem véletlen, hogy nagyságához képest iszonyat kevés korabeli elismeréssel rendelkezik - sőt, díjazásilag az egyik legelhanyagoltabb film. Valószínűleg érthetetlen volt, sőt, talán még ma is az - de ma már legalább van kultstátusza. Nem is kicsi.
Ha megnézzük Fincher munkáit, kijelenthető, hogy a Fight Club a legjobb - bár az lóg ki a sorból leginkább. Bár ebben is benne van a rendbontás, a lázadás, a megszokottól eltérés, de azért Finchernek sose volt kenyere a humor. A Fight Club meg egyenesen vicces film, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert halál komoly dolgokkal foglalkozik. Talán a Trainspotting az, amivel így legjobban rokonségot mutat, de hát mégse. A Fight Club-nak nincsenek rokonai. Ő nem tagja semmilyen újhullámnak, vagy megváltó-csoportnak. Ő egyedül ír át mindent - jó, ugyanabban az évben a már említett Mátrix is megtette ezt, csak másképpen. Így lesznek ők a kilencvenesek királyai.
Ha a Fight Club nem készül el '99-ben, akkor soha. Anarchia, rombolás, toronyrobbantás (jujj) - esélytelen lett volna. Még így is egy csomó dolgot az ő számlájára írnak. Hát igen, Fincher nem cicózott. 140 percen belül egy folyamatos fuck-ot mutat a nézőnek. Úgy tűnik, hogy tanítani akar, de ő valójában elrettent, és ezzel párhuzamosan kiröhög. A társadalmat, az emberi butaságot. Az ő neve Robert Paulson. Tükröt mutat, hogy mennyire egyedül van mindenki ebben a nagy összetartásban. Hogy mennyire nincs senkinek semmilye, hogy nincs mit tenni. És hiába nullázzuk le az adósságokat.
Ugyanakkor a lázadással is ezt csinálja. Ha Norton a fogyasztói társadalom, a bezárt és kezelhető kiskedvenc, akkor Pitt ugyebár maga a káosz, a vadállat, a rombolás. A szép az, hogy a film egyikük oldalán se áll. Sőt, kimondja, hogy igazából mindkettő hülye. Olyan ez, mint a hős és a gonosz - kellenek egymásnak. Norton belekóstól a káoszba, közben Pitt elkezd szerveződni. És a végére pedig nem felcserélődnek, hiszen Fincher is tudja, hogy az úgy nem az igazi. Inkább egyesülnek. Mindkét fél alapjából lesz egy fél az új, megvilágosult, megtisztult harmadikban. És aztán ott a kérdés: most ez akkor mire jó?
A Fight Club a felszínen egy poénkodós-verekedős-káoszos film, lejjebb kőkemény társadalom kritika, legalul meg egy bonyolultnak látszó egyszerű képlet arról, hogy sehogy se lesz jó - éppen ezért élvezd, amíg vagy. A Fight Club pont arra jó, mint Boyle drogos filmje: megrémíti az embert önmagától. Ha valaki jól értelmezi, akkor elismerően bólogat, és közben kuncog a bajsza alatt. Ha nem, akkor vagy elmegy Barátok köztöt nézni, vagy felgyújtja a legközelebbi ATM-et.
A Fight Club Fincher (egyik) mesterműve. Egy zseniális alkotás, írtó jó színészekkel, helyzetekkel, poénokkal. Egy igazi görbetükör. Ha másért nem is, akkor azért, mert a káosz és igénytelenség imádó Tyler-t Brad Pitt játsza. Már ez is elég lenne, de ez csak egy apró láncszem egy hatalmas gépezetben. Még szép, hogy 10/10.
Ma kedd van. Akkor búzavirág színű nyakkendő.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=_8WFzt_tKAA&feature=related
