Négy évvel ezelőtt a Marvel kettős belépővel támadott: az Iron Man után másfél hónappal már a Hulk reboot dübörgött a mozikban.
Bruce Banner (Edward Norton) Dél-Amerikában bujkál, és próbálja kikúrálni magából a zöld szörnyet. Ám egyszer véletlenül nyomot hagy, így hamarosan az egész hadsereg üldözi őt. Jobb ötlet híján visszatér szerelméhez, Betty-hez (Liv Tyler), hogy közös erővel megtalálják a megoldást, és a gyógymódot.
"- How do you feel?
- Like a monster"
Nem lehet könnyű Hulkot filmre adaptálni, hiszen mikor hősünk éppen szuper, akkor pont átváltozik valami/valaki mássá, mint amit addig, emberi formájában megszoktunk - ez a más pedig egy kigyúrt ösztönlény. A néző pont akkor veszítheti el (teljes joggal) az azonosulási pontját, amikor akció van, vagy a világ kerül megmentésre, és ez így nem igazán működőképes. 2003-ban Ang Lee-nek nem is jött össze (ráadásul ő még a mainstream keretet is erősen feszegette) - az akkori Hulk egy totális mellényúlás volt, melyben hősünk egyik alteregóját se sikerült szerethetőre csinálni, hogy az egyéb gondokról (pl. történet) ne is beszéljünk. Mikor a Marvel belevágott saját filmsorozatába, és visszavásárolta a Mokányt (először tényleg ez volt a magyar neve), nagyon ügyesen belátta, hogy itt nagyon komoly változtatásokra lesz szükség. Mint azt már az Iron Mannél is láttuk, a Marvel bevallott kenyere a popcorn-mozi. Zöld óriásunkat is ebben a szellemben gondolták újra, és ez az irány még mindig klasszisokkal jobb, mint Lee elcseszett blockbuster-melodrámája - egyszerűen ezt kívánja a matéria, és Nolan legyen a talpán az, aki ezzel jól szembe tud menni.
Az új Hulk minden tekintetben köröket ver a régire (és hál' Istennek nem akarja azt újra elmesélni), és itt derült ki az is, hogy Marvelék hogyan állnak filmjeikhez: náluk az ember az első. Ennek érdekében annyira rágyúrtak (az egyébként telitalálat) Edward Norton karakterére, hogyha az egyszer se változtatna bőrszínt, akkor is csudajó filmet kapnánk. Bruce Bannert sikerült kvázi a nulláról életre kelteni, ami nagyon sokat dob a dolgon - ha minden igaz, megformálója eléggé sokat is dolgozott a filmen, hát, látszik az eredmény. És bár a kulcs nyilvánvalóan a főhősünk, a tudomány szerencsére itt nem áll meg: az Incredible Hulk remekül lavírozik jellemek, akciók és drámák között, mindegyik részét a lehetőségekhez mérten jól kihasználva. Nem tagadom, nem egyszer becsúszik egy-egy eléggé nagy butaság, de annyi baj legyen, hiszen a lényeg az, hogy a dühöngő monstrum köré egy nagyon szórakoztató, sőt, saját műfaján belül jó filmet sikerült összerakni. Hogy ebben mennyi a része Louis Letterier rendezőnek, és mennyi Nortonnak, illetve magának a stúdiónak, az már más kérdés. 7,5/10. A zene pedig külön kiemelendő.
