Vannak céltalan második részek, mint a Matrix, az Indy Jones vagy a Transformers szériák középső fejezetei. Eme táborba Bourne is beletartozik.
Jason Bourne (Matt Damon) megtalálta a nyugalmat a világ egy távoli pontján, ahol kedvesével (Franka Potente) éldegélhet. Egy nap azonban múltja újra utoléri, és mindent megsemmisít, ami hősünknek fontos volt. Ám a bosszúra nincs idő: Bourne előtt máris új probléma tornyosul, hiszen rá akarnak kenni egy olyan gyilkosságot, amit kivételesen nem ő követett el.
"You look tired"
Akárhányszor is néztem meg a Supremacy-t, nem jöttem rá, hogy ez a film egyáltalán miért van - valamint a cselekményét is zárós határidőn belül (újra) elfelejtettem. Most megpróbáltam figyelni, megtalálni az értelmét, hogy mivel gazdagítja a trilógiát, és hogy mi alapján van létjogosultsága. Arra jutottam, hogy ez a film nem több egy szimpla átkötésnél, egy elnyújtott stílusváltásnál, ami azért kell, hogy az Identity és az Ultimatum közti ordító különbségek ne ordítsanak annyira. Hiszen a Supremacy-ben még félgőzzel ott dübörög elődje hangulata és szíve-lelke, ám már osztoznia kell utóda egyelőre kiforratlan, de már így is erős jellemén, jéghideg profizmusán és sodrón tempóján.
Sajna erre az osztozkodásra majdnem minden rámegy, ami miatt továbbra is csak egy kérdőjel (igaz, másfajta) a néző jutalma. Történet nem jár a dologhoz, legfeljebb egy mondvacsinált ürügy (miután Bourne elveszti élete értelmét, elindul hogy egy tök más ügyben tisztára mossa a nevét (?), illetve utánajárjon az első melójának (??)), és annak sincsen nagyobb funkciója annál, hogy a már tényleg menő akciókat összekösse. Az ügynökséget végre megismerjük, legjobb figuráink onnan is kerülnek ki, de cserébe főhősünk egyre inkább egy árny-jelleget vesz magára. Ebből egyenesen következik, hogy Bourne, ahogy szépen lassan visszaáll amnézia előtti gyilkológép üzemmódjára, fokozatosan veszíti el kapcsolatát a nézővel, hiszen amit addig szeretni lehetett benne, az eltűnik, és hadjárata is kezd céltalanná válni - egyedül profizmusát lehet csodálni.
És ez a filmre is igaz. Eléggé szerethetetlen, nem tart sehová, össz-vissz két olyan ponttal bír (a nyitás és a zárás), amiért érdemes volt megcsinálni - viszont kivitelezése (bunyók, menekülések, autós üldözés), mely előrejelzi folytatásának filmtörténeti szerepét, csodálatra méltó. Mindezek mellett helyenként izgalmas és érdekes, és abban a pár pillanatban, amikor értelme van, akkor az nagyon működik. De a dolga még így is csak az, hogy átmenetet képezzen. 6/10.
