Nyolc Oscar-jelölés egy gyorsan elillanó filmre.
Pat (Bradley Cooper) a diliházból visszaköltözik a szülői házba, és igyekszik feldolgozni tönkrement házassága tényét. Ám mikor feltűnik a színen a szintén lelki sérült Tiffany (Jennifer Lawrence), hősünk élete újra a feje tetejére áll.
"I was trying to be romantic"
Annyi romantikus vígjáték van már, hogy természetesen mindegyik igyekszik csavarni magán így vagy úgy, hogy kitűnjön a tömegből. David O. Russell filmje se kivétel: esetünkben a két főhős lelki állapota, és az abból adódó humor szolgáltatja azt a bizonyos pluszt. Elméletben ez tök jól hangzik, hiszen a kívülállók, vagy a nem teljesen normálisak általában nagyon is működőképesek filmen, ha pedig romkomról van szó, akár telitalálat is lehet a dologból. Viszont a Silver Linings Playbook-ból minden lesz, csak telitalálat nem - elszalasztott lehetőség annál inkább.
Russell valahogy az Istenért se tudja jól megfogni ezt a filmet, nem találja annak lelkét (pedig lehetne mivel dolgozni), ehelyett néha túl magasra tekeri a drámát, aminek a karakterek felé érzett szimpátia issza meg a levét. Ha pedig ez még nem lenne elég, indokolatlanul bő lére is ereszti művét, ami elég sokszor visszaüt: ez a sztori egy erős kilencven percre elég, viszont mi két órában kapjuk meg, és hát sokszor téved a film az unalmasság mezejére.Szerencsére Jennifer Lawrence és Bradley Cooper között működik a kémia, alakításaik is jók, és szinte mindig jó jelenetek születnek abból, ha ketten egyszerre vannak a vásznon.
Erős és gyenge szekvenciák váltogatják egymást a játékidő alatt, belső motor nem nagyon van, de azért megyeget, a szereplők kitesznek magukért, a jó poénok ülnek, összességében pedig nem egy rossz mozi ez, egyszer simán el lehet nézegetni. 7/10. De hogy egy egyáltalán nem nagy szám film körül mi ez a hatalmas felhajtás, az számomra rejtély.
