Woody Allen-nél sose lehet tudni.
Jasmine (Cate Blanchett), a főállású milliomos-feleség nem ért máshoz, mint a nagymenő férje mellett való pózoláshoz, de ez neki teljesen megfelel. A gondok akkor kezdődnek, mikor a fickóról kiderül, hogy bűnöző: ő a börtönbe, Jasmine pedig a való életbe kerül (ahol olyan dolgok léteznek, mint mondjuk a munka), és ezzel kissé nehezen birkózik meg.
"You choose losers"
Woody Allen teljesítménye az utóbbi években igencsak hullámzó. Sőt, igazából mintha csak végletek lennének: vagy nagyon jót ad ki a kezeiből, vagy nagyon szart - és hogy most mit fogunk látni, azt az adott mű kezdetéig képtelenség megjósolni. A meglepően zseniális Midnight In Paris és a sokkolóan kritikán aluli To Rome With Love után szerencsére a Blue Jasmine az előbbi tábort erősíti. Allen újra talált egy témát, amit láthatóan nagy örömmel veséz ki, és nem csak időhúzásnak, letudandó munkának látja azt. A felső tízezer kitartott nőiről mond igen éles kritikát, és ebbe nagyon sok minden belefér, az élethez való viszonytól kezdve a családi kapcsolatokig. Ám ami a filmet igazán nyerővé teszi, az a klasszikus Woody-stílus: az intellektüel humor, szarkazmus és irónia a mester legjobb alkotásait idézi (egyébként összességében a Jasmine-t én a Hanna-hoz tudnám hasonlítani), amitől fura módon nagyon szórakoztató lesz ez a karakterdráma. Cate Blanchett-et meg nem tudom eléggé dicsérni, legyen elég annyi, hogy ilyen magas színész(nő)i teljesítményt jó régen láthattunk már - csodálatosan hozza ezt a többszörösen megtört, álmosolya mögé bújó, és tanácstalan nőt. Az ő játéka és Allen rendezése együttes erővel gond nélkül az éves lista elitjébe repítik Jasmine (született Janette) szomorú históriáját. 9/10.
