Hogy a Phase 2-nak milyennek kellene lennie, azt egyelőre csak a marketingesek érzik.
Thor (Chirs Hemsworth) a sok gubanc után végül rendet rakott a galaxisban - ám néhány szerencsétlen esemény következtében ez az egész veszélybe kerül, hiszen egy rég elfeledett ellenség, a sötét tündérek serege újra felüti a fejét, és hősünk kedvenc világát, a Földet is fenyegetik...
"The Aether awakens us"
Hiszed vagy sem, a Thor: The Dark World pontosan ugyanolyan, mint az Iron Man 3. Remekül gondolja tovább magát mind önnön előzményéhez, mind az Avengers-hez képest, igazán jó kis problémát oszt a címszereplőnek, fantasztikus ötleteket vonultat fel az alapsztoriban és a látványvilágban egyaránt, valamint jól felkavarja saját világát, hogy a következő menetben valami újat lehessen már építeni. Szó se róla, Marvelék rájöttek arra, hogy elméletben hogyan ágyazzák meg karaktereik Phase 2-beli történeteit, és ezért biza elismerés jár.
De csakis ezért, mert az elméleten (és a kivitelezésen) kívül semmi értékelhetőt nem tudnak felmutatni - akárcsak az Iron Man 3-nál.
Thor ugyanazoktól a nyavalyáktól szenved, mint Tony Stark: annyi mindent pakolnak bele filmjébe, hogy az szépen lassan túl sűrű, aztán kapkodó, aztán logikátlan lesz; szálai kioltják egymást, ezzel pedig repül az izgalom; a jól kitalált főgonosszal (és egyéb szereplőkkel) nem kezdenek a világon semmit se; néha már képregényes szemmel nézve is túlságosan elrugaszkodnak a földtől; illetve annyi, sok esetben rossz poént használnak, hogy egy idő után mégcsak nem is a vígjátékkal, hanem az önparódiával kezd szemezni a dolog, ami (az előző ponttal karöltve) teljesen kinyírja azt a hősi emelkedettséget, amiről szólnia kellene ennek az egésznek. Ja, és még unalmas is - hiába szakad szét a világ és a mozivászon, Alan Taylor egy fikarcnyi feszültséget se képes pakolni az úgynevezett akciójelenetekbe, ez pedig hosszú távon üres bambuláshoz vezet a néző részéről (de most már legalább már tudom, hogy a GoT se véletlenül volt bealvós). Ennek a szerencsétlenségen az az egyetlen szerencséje, hogy az alapok tényleg erősek, és az effektes fiúk is kitettek magukért, így, tonnyányi baromság és tengernyi unalom ide vagy oda, a végtermék legalább nézhetőre sikerült - és egy fél fokkal jobbra, mint a vasmanus idei kalandja (bár csak azért, mert abban nagyobb hülyeségek voltak).
Két, ugyanolyan erényekkel és hibákkal rendelkező, ráadásul egymást követő film után komolyan aggódni kezdek a Marvel-ért. Egyrészt ha ezentúl minden egy kaptafára megy, akkor alkotásaikból ki fog esni az eredetiség, és ezért nagy kár lenne. Másrészt, és ez nagyobb baj, ha nem kelnek fel a ló túloldaláról, ahova a lazaság kapcsán estek, akkor félek, hogy az MCU-ból csak egy rossz vígjátéksorozat lesz - ez immáron csak pár hajszálon, és egy Kapitányon múlik. 5/10.
