Amikor a minőségi elemek mindent elvisznek a hátukon.
Martin (Steve Coogan) éppen most vesztette el újságírói állását, de talán visszakerülhet a nyeregbe: ölébe pottyan ugyanis Philomena (Judi Dench) története, aki 50 éve nem látta fiát, ám most fel akarja keresni. Összefognak, és ketten vágnak neki az útnak...
"Megy egy nagyon jó film a tévében. A Gagyi Mami"
Stephen Frears számomra sose volt egy kiemelkedő valaki, de meg kell hagyni, hogy korrekt és jó filmeket pakol le az asztalra... általában, ugyanis valahol a Queen után rátévedt a borzalmak ösvényére (kezdve a Tamara Drew-al), és eddig nem sikerült visszajönnie. Eddig, hiszen a Philomena mindenképpen munkái felső szakaszában helyezkedik el. Bár hozzá kell tennem, hogy antitalentum legyen a talpán az, aki ezt az anyagot elrontja (azért Frears próbálkozik: címszereplőnk háttértörténetének bemutatása hajtépősen és hangosan-szentségelősen amatőr), hiszen ez a sztori Steve Coogan felügyeletével (övé a szkript és a produceri szék egy-egy része is) és Judi Dench főszerepésével kész aranybánya, amit egyszerűen csak ki kell üríteni, majd várni az elismeréseket.
Történetünk két ragyogó, ráadásul ellentétes karakterrel operál: az enyhén szólva egyszerű, ám szeretettől vezérelt Philomena, illetve a tanult, ám érzelmileg zokni újságíró remekül egészíti ki egymást, végig biztosítva a kontrasztból adódó szellemességet és humort, ám funkciójuk túlmutat az élvezeti érték emelésén. Segítségükkel két szemszögből vizsgálhatjuk a nem mindennapi problémákat: legyen szó az életről, az emberi viszonyokról, a hitről vagy keresztény egyház egyes képviselőiről, nincs film által adott válasz, csak tények és álláspontok, a döntés viszont a miénk. A felvonultatott, és igen kemény témákat megközelítő világnézetek ugyanakkor sehol se lennének Dench és Coogan nélkül, akik tökéletes motorként és párosként funkcionálnak, akár viccelődnek, nyomoznak vagy veszekednek - főleg az előbbi játéka hatalmas, hiszen ebbe a karakterbe észt és értelmet vinni egy pillantással nem semmi feladat, Judi Dench mégis a kisujjából rázza ki mindezt.
Frears-nek tényleg csak hátra kellett dőlnie, hiszen ebben az esetben a minőség magától jön. Szerencsés felállás, ugyanakkor sajnálatos is, mert bár jó film a Philomena, messze nem hozza ki magából a maximumot - egy karakteresebb rendezővel iszonyat jó is lehetne. Nem baj, sose legyen nagyobb gondunk. 8/10.
