Már annyi a másolat, hogy nem tűnik ki az igazi.
Miközben Leonidas a szorost védi, Xerxes egy másik fronton is tevékenykedik: goth-királynő kapitánya (Eva Green) a tengerek felől közelíti göröghont, és mivel a spártaiak el vannak foglalva, csak az athéniak állíthatják meg a rohamot.
"You are king because of me"
2007-ben a 300 nem csak anyagilag lett sikeres, és nem csak kultusz lett belőle egy pillanat alatt, hanem megvalósításában, stílusában is egy új utat tört - ironikusan egy olyan utat, amit már a premierje utáni napon is ciki volt másolni. Zack Snyder víziója túlságosan egyedi, és semmi máshoz nem hasonlítható ahhoz, hogy bárki is kopírozza anélkül, hogy ne kapja a képébe a megvetést: "áh, ez olyan 300 kopi". Talán ezért váratott magára a folytatás hét évet, hogy addig leüljön a dolog, és egyetlen, hivatalos örökösként joggal hajtsa végre eme műveletet - ám hiába az "engedély", marhára nem él vele.
Ciki vagy sem, Hollywood kisfiúi azért rendesen rájártak a hős spártaiak eposzára, hogy elemeljenek onnan egy-két látványelemet, amit ráadásul aztán ókori kalandokba illesztettek be. Azt hinné az ember, hogyha maga az anyacég (Warner) teszi ezt, ráadásul franchise-on belül, Frank Miller direkt ehhez írt képregényével (Xerxes) a zsebében, akkor az más lesz. De nem. A reklámfilmes Noam Murro még csak tisztességesen lemásolni se tudja elődje, Snyder csodálatos képeit, inkább a rosszul elhelyezett lassításokra, illetve az antigravitációs CG-vérre koncentrál, miközben a zöld háttéren egy ma már totál átlagosnak számító dark-fantasy díszlet pereg. Nincs mit szépíteni: pár pillanattól eltekintve a 302 látványvilága vérszegény és marha unalmas - szóval amiért sokan beülnek rá, azt nem képes leszállítani.
Örömmel mondanám, hogy az első résznek mintegy reciprokát képezvén itt legalább sztoriban erősek vagyunk, de nem. Az athéniak tengeri háborúja, nem tudom, hogyan, de teljesen uneventre sikerült. Ennek okaiba biztos beletartozik az, hogy az ellenfeleket nem lehet megkülönböztetni egymástól, hogy a hol-mikor kérdéskörre a választ nagyítóval kell bogarászni, illetve, hogy nincs egy igazi, központi hősünk, akinek szurkolhatnánk - mert hát Sullivan Stapleton fényévekre van az alfahím kifejezéstől, és előbb fogok a pszichopata Eva Greennek (akit ettől még öröm nézni) szorítani, mint neki. Ezen felül minden alakítás mehet a szemétbe (Éván kívül), a dialógokkal és a nemlétező feszültséggel együtt, az izgalomról nem is beszélve: mert ha ötpercenként van egy hajócsata, akkor rövid időn belül kialakul az a nézői álláspont, hogy "óh, úgyis túlélik". És ha mindez nem lenne elég, filmünk még saját magát is amortizálja azzal, hogy emlékeztet minket a hét évvel ezelőtti moziélményre, mikor néha bevágja Leonidas-ék helyzetét (merthogy a két történet nagyjából párhuzamosan játszódik), és ilyenkor mindig úgy érzi az ember, hogy inkább azt a csatornát nézné tovább.
Ezek alapján a 300 - Rise Of An Empire simán egy pöcegödörnek tűnhet, de valahogy mégse az. Az antigonisták nagyon is működnek benne, mint ahogy az esetenként igen kreatív erőszak-orgiát is öröm nézni, és bár a látvány és az akciók egy negyed centivel jobbak csak a fájóan átlagos szintnél, azért még így szórakoztatóak. Szóval egy egyszeri, száz perces agykikapcsolásnak azért megállja a helyét. 4,5/10.
