Három indie film a fiatalságról, annak megélésről, az azon való túllépésről, és az abba visszavágyásról.
Az első igazi nyár - The Way Way Back (2013)
A tizennégy éves, szégyellős Duncan rühelli anyja (Toni Colette) új, eléggé seggfej pasiját (Steve Carell), ám úgy tűnik, az egész nyarat együtt kell kihúzniuk egy üdülővárosban - még szerencse, hogy van jófej szomszéd lány (AnnaSophia Robb), még jobb fej, bohém pasas (Sam Rockwell), és nyári munka a helyi strandnál, így hősünk talán mégis átvészeli az időszakot, s ki tudja, talán még felnőtte is formálódik. Igazi, hamisítatlan, nyári coming-of-age indie film a Way Way Back, ami ugyan nem hoz újat ebbe az egyre inkább kifulladó műfajba, de amit csinál, azt nagyon jól csinálja. A környezet szuper, a nyár abszolút átjön, a mellékszereplők telitalálatok, a humor és a dráma egyaránt remekül működik, és ami a legfontosabb, a lélek is tökéletesen a helyén van. Már majdnem azt mondanám, hogy egy kitűnő film, méltó testvére az Adventureland-nek, ám sajnos van egy, eléggé nagy defektje a dolognak: főszereplőnk, Duncan karaktere, illetve az őt alakító Liam James teljesítménye maradéktalanul kimeríti az üresség fogalmát, ez pedig sajnos hatalmasat von le az amúgy nagyon jó összképből. 7/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=OwNo1i3jkCo
The Spectacular Now (2013)
Sutter a gimi császára: hatalmas dumája van, érti az életet, ráadásul tényleg jó fej, és mindenki szereti. Barátnője azonban szakít vele, ám ő még ebben is mázlista, hiszen egyből megismeri Aimee-t (Shailene Woodley), aki kívülálló ugyan, de nem lehet nem beleesni. Hibátlan tinifilm lehetne a Spectacular Now, hiszen stílusa van, ügyesen kerüli a kliséket, a tartalma pöpec, a kamaszkori érzelmeket is jól kapja el, és még sorolhatnám egy ideig, hogy mi minden is jó benne. A probléma pont ott van, ahol azt nem lehet elnézni, mégpedig a főszereplőkben. Bár Miles Teller és Shailene is remekül alakít, a papírra vetett karaktereikkel és a rendezéssel ők sem vehetik fel a harcot: Sutter és Aimee annyira, de annyira a szélsőségeket képviselik (előbbi egy egyszemélyes drámaszakkör, akinek percenként szétrúgnám a seggét, utóbbi meg olyan tökéletes, hogy ilyen nem létezik), hogy egyszer csak mindkettőjük túl sok lesz, s így hiteltelenné válik a buli. Kár, mert egy kis finomhangolással ez egy alap gimifilm lehetne. 7/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=DeMFtxoOci8
Safety Not Guaranteed (2012)
Az apróhirdetések közt egyszer csak feltűnik egy felhívás: egy fickó, Mark Duplass társat keres időutazáshoz. A helyi lap riportere és két ifjú segédje (egyikük Aubrey Plaza, akitől még mindig rosszul vagyok) rászáll a témára, utánajárnak a pasasnak, aki valószínűleg őrült, de lehet, hogy csak magányos. Harmadik inide filmünk kivételesen nem a felnövésről, hanem a fiatalkori öröm felnőttkori visszaszerzéséről szól, amibe belefér a szerelem, a bizalom, na meg a csodákra való fogékonyság. Ahogy érett főhőseink lassan kinyílnak, az őrültről pedig kiderül, hogy ő igazából csak valamilyen a sok szürkeség között, fantasztikusan jó, érzelmes, vicces, és még kellőképpen izgalmas is - Colin Trevorrow remek munkát végez első filmjében. A Safety végül egy energiától és élettől duzzadó feel-good mozi lesz, ami elől tuti vigyorogva fogsz felállni - ráadásul úgy, hogy már a felétől úgy érzed, hogy tök mindegy, van-e időgép, az utazás már úgyis megvolt. A befejezéstől meg tapsolni fogsz, ezt garantálom. 8/10, jó kezekben vannak a dínók.
