Avagy hogyan születnek a szörnyek.
Mark Shultz (Channing Tatum) hiába olimpiai bajnok birkózó, nem bír kilépni szintén bajnok bátyja (Mark Ruffalo) árnyékából. Számára a megváltást jelenti, mikor az önjelölt és dúsgazdag edző, John du Pont (Steve Carell) kivételes lehetőséget kínál neki, miszerint mindent biztosít ahhoz, hogy Mark újra a világ legjobbja legyen...
"Ornithologist, Philatelist, Philanthropist"
A mellőzöttség, és az abból adódó magány borzalmas dolog. A tudat, hogy nem vagy elég jó, és úgy érzed, soha nem is leszel az, s ezért sose fognak megbecsülni, elismerni, vagy akár szeretni, holott semmire vágysz jobban ennél, őrjítő. Hogy árnyékban élsz, nem számítasz, senkit se érdekelsz, senki nem ért meg téged, bár mindent megteszel azért, hogy ez ne így legyen. Ez az érzés irtózatos. Egyedül lenni borzalmas.
Bennett Miller ezt a helyzetet állítja filmje középpontjába - egyaránt bemutatva annak múltját, jelenét és jövőjét. A figyelem teljes hiányából adódó okot, az aktuális, lélektépő állapotot, és a tragikus, eldeformálódott következményeket - miszerint ha valami nem lehet a tiéd, akkor el-, és megveszed azt. Erővel birtokolsz, mert már nincs más kiút, és rettegjen tőled az, akinek ez nem tetszik. A folyamat lassú, s örülj, ha az elején vagy, mint Mark Shultz, mert még kiszállhatsz - ha pedig a végén tartasz John du Ponttal, akkor úgyis mindegy, hisz a szörnyeteg már megszületett.
Eme pálya bemutatásában Miller keményen, egyben gyönyörűen és halál pontosan játszik az érzelmek igen széles skáláján. Filmje lassan, már-már melankolikusan ég, s ugyan viszonylag csöndesen halad előre, a benne zakatoló feszültségtől szinte kettészakad a vászon. Az elmeháború, melyet hárman vívnak két órán át, elemi erejű és szívet tépő - minden egyes jelenetét, sőt, apró mozzanatát szét lehetne cincálni, s aztán egy egész pszichológiai tanulmányt alapozni rá.
Egy lelkileg, érzelmileg rendkívül komplex, hibátlanul megrendezett és eljátszott (Steve Carellre már szavak sincsenek) darab a Foxcatcher, melynek élményét bármilyen formában visszaadni lehetetlen, ami minimum mélyen elgondolkodtat, jobb esetben felkavar, s ha egy kicsit is megérted John du Pontot, akkor akár még ki is belez. 10/10.
