Van egy könyv. Ez a könyv a "Mrs. Dalloway". Van három nő, akik szorosan kötődnek a könyvhöz. Az egyik írja (Nicole Kidman), a másik olvassa (Julianne Moore), és a poén: a harmadik átéli (Merly Streep). Viszont a film korántsem erről a könyvről, sokkal inkább a nőkről, vagyis mégsem, inkább az életről meg a halálról, vagy talán ez elhalt életről, na mindegy, mondjuk, hogy a fuldoklásról szól.
"Mrs. Dalloway - mindig partikat ad, hogy leplezze a csendet..."
Ez nem egy könnyű film, mégis könnyen nézhető, viszonylag gyorsan elrepül az a 100 perc, de közben annyi érzést, gondolatot és felismerést ébreszt az emberben - és ez csak közben, a film után az álmatlan éjszaka garantált (najó, azért az nem). A történetét nem igazán lehet röviden elmagyarázni, ahhoz túl bonyolult - kicsit olyan mint a Fountain, nem érteni, inkább érezni kell.
Mindhárom főszereplőnk fuldoklik a saját életében - valamelyik ezt tudja, valamelyik nem. Valamelyik ki tud törni, valamelyik nem. És ez az egész nem a szövegen jön át igazán, hanem az arcokon. Ha valaki töményen akar zseniális színész(nő)i alakításokat látni, akkor ezt a filmet keresse. Nicole Kidman nem is önmaga (nemcsak az orra miatt), Julianne Moore teljesen szét van esve, és azt olyan jól csinálja, hogy még én is elhiszem, Merly Streep meg Meryl Streep, hozzá nem kell komment, mutasson valaki tőle egy rossz alakítást (és akkor én megmutatom neki ezt a filmet).
És ha ez a három hölgy nem lenne elég, tele vagyunk nagyszerű mellékszereplőkkel: Ed Harris, Claire Danes, Jeff Daniels, Toni Collette, John C. Reilly.... Bár ilyen főszereplő mezőnyben nem tudnak igazán érvényesülni.
A film soundtrack-je külön kategória, Philip Glass fájóan szép zenéjét legalább egyszer érdemes meghallgatni, mert ez is olyan, mint maga a film: vagy megfogja az embert, vagy nem.
Stephen Daldry rendezői filmográfiája nem valami hosszú, de azért sokat mondó (Billy Elliot, The Hours, The Reader), és most már nagyon érdekel a másik két filmje. Ennyire érzékenyen és finoman rendezni...na, most már kezdek nagyon nyálas lenni. Lényeg a lényeg, Az Órák kiemelkedően szép film. Mindenkinek ajánlom, még akkor is, ha nem vevő az ilyen drámai műfajokra. Simán 9,5/10 (ja, és ez az a film, ami nem kapta meg a Best picture-t, inkább a Chicago-nak adták. Ennyit erről).
