Hát erre nem számítottam.
Nat (Rose Byrne) és Josh (Rafe Spall, nem Patrick Wilson) alig jöttek össze, amikor összeházasodtak, de az igaz szerelem már csak ilyen. Viszont a házastársai élet igencsak kikezdi ezt az igaz szerelmet...
"Here we are now konténer"
Teljesen érthető megközelítés az, hogy ha nem Richard Curtis, akkor köszönjünk, de nem kérünk brit komédiát, mert valljuk be: nélküle Anglia csak nagyon ritkán ad ki minőségi vígjátékot a kezéből. Ám hiszed vagy sem, most mutatott némi életjelet a Curtis-nélküli brancs is, hiszen az I Give It A Year egy simán vállalható alkotás lett - természetesen nem tökéletes és nem is maradandó, de tisztességes munka, bár az előzetesek nagyon nem ezt sugallták. Dan Mazer író-rendező (aki eddig Sacha Baron Cohen egyszemélyes marhulásait írta) képes volt új színt vinni a romkom műfajába, ügyesen vegyítve a tradicionális angol, illetve az eléggé elszállt új generációs amerikai (értsd: Cohen, MacFarlane, Ferrell és a többiek) humort, amik fura módon nem ellenségei, hanem tökéletes kiegészítései egymásnak - jó ilyen merész, és működő hibridet látni. Mazer viszont a poénfajták keverésénél nem áll meg, hanem az egész műfaj szerkezetét is átszabja, és filmünk végig egy teljesen szokatlan irányba építkezik, aminek egy olyan finálé a vége, ami egy ilyen darabtól egészen meglepő. Igen, az I Give It A Year engem meglepett, váratlanul magas minőségével és szokatlan cselekményével - Mazer-en ezentúl rajta tartjuk a szemünket. Mert bár friss megközelítések ide-vagy oda, ez a film még nem klasszikus, de a következő már simán lehet az. 7,5/10.
