A héten egész kis fotóalbum szivárgott ki a Star Wars VII forgatásáról, melyek közül párat most én is összeszedtem - a tovább mögött szépen sorakoznak.
Igen, jól látod, ez a Falcon pilótafülkéje. Egy ideje már suttogtak arról, hogy Han Solo ezeréves járgányát teljes egészében megépítik - és úgy tűnik, tényleg.
Now Playing
A Warnert lassan ki lehet kiáltani a premier elodázások királyának: a Harry Potter 6, a Great Gatsby, a Man Of Steel, a Gangster Squad és a Hobbit 3 után ezúttal a Wachowski tesók új filmje, a Jupiter Ascending szenvedte el a műveletet.
Célegyenesben lefújni a bemutatót szokatlan lépés (legutóbb a G.I. Joe 2 élt vele), a Warner mégis bevállalta a dolgot mindössze hat héttel a szóban forgó film premierje előtt: a galaktikus királyságok háborújába csöppenő takarítónő (Mila Kunis) és testőrének (Channing Tatum) kalandjai idén júliusról egészen jövő februárig vándorolnak. A stúdió indoklása szerint a rendezők még szeretnének finomítani a trükkökön, ami persze gigászi bullshit: a Jupiter Ascending mérföldekre érződő bukásszaggal rendelkezik jelenleg, s a nyár közepén valószínűleg pillanatok alatt elvérezne. A februári holtszezonban lehet némi esélye egy tisztességes bevétel elérésére, szóval 95%-os bizonyossággal állíthatjuk, hogy ez áll a dolgok hátterében.
A Jupiter Ascending februárban kerül a mozikba.
Tom Cruise egyre közelebb van a megváltáshoz.
Cage (Tom Cruise) elesik abban az ufókkal vívott háborúban, amibe akarta ellenére kényszerítették - ám a mennybe jutás helyett halála napjának elejére kerül vissza, és a buli kezdődhet elölről. A helyzet fura, de nem egyedülálló: a sereg legjobb játékosa (Emily Blunt) is átélt hasonlókat, így gyorsan szövetségre is lép hősünkkel, hogy együtt mentsék meg a világot.
"Tíz perce van, aztán megölöm"
Szimpátiától függetlenül azért kijelenthető, hogy Tom Cruise a kevés, még életben levő igazi filmlegenda egyike, ám az utóbbi lassan tíz évben rendesen rájár a rúd, már ami a tetszési indexe, illetve a box office átlaga alakulását érinti. Ezt viszont kizárólag magánéleti baromságainak köszönheti, nem pedig munkájának: az a lendület és lelkesedés, amivel láthatóan minden egyes filmjébe beleveti magát, tanítani való (hallod, Johnny?), ráadásul nagyon kellene gondolkodnom, ha igazán szar Cruise mozit kellene megneveznem. Talán egyszer eljön a nap, mikor Tom teljesítményének értékelése végre megszabadul háttere szapulásának terhétől, és ha nem is újra szeretettel, de legalább előítéletektől mentesen viszonyul hozzá a nagyérdemű. Hogy ezt az áttörést az Edge Of Tomorrow fogja-e elhozni, abban nem vagyok biztos, de van rá esélye.
Filmünk ugyanis egy igencsak szórakoztató darab, ami kissé retro jelleggel vegyíti az akciót és a humort pofon egyszerű cselekményében, miközben főhőse jó nagy utat tesz meg a játékidő alatt saját jellemének fejlődése terén. Sokat elmond a mai akciómozikról, hogy milyen hihetetlenül jó és üdítő érzés volt látni, hogy Cruise nem Cruise-ként kezdi a menetet, hanem egy alja kisemberként, és alaposan meg kell dolgoznia azért, hogy Cruis-zá válhasson. Doug Liman (akinek filmográfiáját inkább ne bolygassuk) művének talán ez a legnagyobb húzása, és a legtöbbet itt is nyeri, hiszen egy igazi embert sokkal könnyebb megkedvelni, mint egy kezdettől fogva profi gyilkológépet (Emily Blunt-al nem is tudok mit kezdeni) - az Edge Of Tomorrow talán saját főszereplőjére kíván valahol rezonálni, s ha így van, remekül vizsgázik. Akárcsak egyéb területeken: a látvány és az akció (bár ismétlődő) kiváló, a poénok meglepően jól működnek, és maga a megváltás útja is szerethető. De sajnos ez a film se tökéletes.
Bár evidens, hogy mindenki a Groundhog Day-el és valamilyen háborús sci-fivel dobálózik a film a kapcsán (jogosan), nekem elsősorban mégse ezek, hanem egy fps videojáték jutott róla eszembe. Cruise, akárcsak egy kezdő játékos, belecsöppen a pácba, s tapasztalataiból okulva igyekszik egyre messzebb és messzebb jutni ezen a kőkemény pályán. Namost ezen játékoknál én a legjobban azt utálom, hogy újra és újra végig kell mennem az adott távon, még akkor is, ha már marhára unom - itt is pontosan ez a helyzet, és mivel még menteni se lehet, nem csak az unalom üti fel a (kis) fejét rövid időn belül, de a cammogó tempó is, s ezen még a vágás se segít. Filmünk nagyon lassan jut egyről a kettőre, ezen felül pedig időugrásos elmélete is nyikorog (főleg, amikor megpróbálják direkt elmagyarázni), pedig ha valaminek, annak aztán a helyén kellene lennie. Illetve továbbra se hiszem, hogy Liman volt a legmegfelelőbb a rendezői posztra: hiba a jó anyag, nem tud hozzá közel férkőzni, s így csak felmondja azt, mint valami leckét.
Szerencsére ami jó az Edge Of Tomorrow-ban, az nagyon jó: érdekes, friss, látványos, kellően humoros és jól összerakott akciómozi, a nyár eddigi versenyzői közül abszolút kiemelkedik (mondjuk nincs nehéz dolga), Cruise pedig még mindig Cruise. Remek kis szombat esti szórakozás, aminél azért több lakott benne, de sose legyen nagyon bajunk. 7/10.
A százkilencedik Trailer Pack-ban szinte csak komédiák, vagy hasonlók foglalnak helyet, szóval itt az idő jó kedvre derülni.
What If
Daniel Radcliffe-et kirúgják az orvosiról, és még barátnője sincs. Ekkor találkozik Zoe Kazan-al, a tökéletes nővel, aki tökéletesen foglalt, így csak barátok lesznek - legalábbis ezt mondogatják maguknak. Ez egy nagyon jópofa kis mozi lehet, azonnal ide vele! https://www.youtube.com/watch?v=_72xfQZI6Tk
Don Peyote
Warren, az átlagos, kövér fickó éldegéli életét, ám egy nap egy világvégét obégató hajléktalannak köszönhetően rátőr a 2012 láz. Elhatározza, hogy kideríti az igazságot a közelgő apokalipszisről, sőt, doksit is készít róla - pedig inkább rohadtul az esküvőjével kellene foglalkoznia. Jópofa indie komédiának tűnik a dolog, olyan arcokkal a háttérben, mint Anne Hathaway, Josh Duhamel vagy Jay Baruchel. Jöhet (de úgyse fog). https://www.youtube.com/watch?v=Q2tzFyVkfP8
Kill The Messenger
Az újságíró Jeremy Renner kiszagolja, hogy a CIA segít kokót csempészni az államokba, a bevételből pedig háborúkat pénzel - és egy ilyen információ birtokában lenni nem éppen életbiztosítás. Bár a téma komoly, a hangulat elsőre eléggé laza, a film még az év Argo-ja is lehet. https://www.youtube.com/watch?v=e0gbQk38F0g
Clouds Of Slis Maria
Juliette Binoche, az elismert színésznő szerepet kap annak a filmnek a remakejében, ami egykor híressé tette őt - ám akkori szerepét most persze egy kezdő csitri, Chloe Grace Moretz kapja. Hősnőnk asszisztense, Kristen Stewart segítségével próbál túljutni az ezzel járó problémákon, és én kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy mire is jutnak. https://www.youtube.com/watch?v=Kvhs2jPmQP4
Magic In The Moonlight
A húszas évek Franciaországában Emma Stone látnoknak adja ki magát, és Colin Firth dolga, hogy bebizonyítsa a csalást - ám ez nem megy könnyen, mert a csajban talán tényleg van valami. Ja, és ez a romantikus komédia Woody Allen új filmje is egyben. https://www.youtube.com/watch?v=MG71z-AP524
Immáron teljes terjedelmében meghallgatható az Imagine Dragons új, direkt a Transformers 4-hez írt dala, a Battle Cry. Ez a (nem túl összetett szövegű) szám nem az, amire számítasz, és biza, jó ideig szokni kell - de aztán egészen király lesz. Íme: https://www.youtube.com/watch?v=vpANOUvvpQI
One more time for our goal
I'll let you know
And all this time I've been afraid wouldn't let it show
Nobody can save me now, no
Nobody can save me now
Stars can only be visible in the darkness,
Fear is always changing in
And I I I can poison these eyes
Nobody can save you now
The king is down
It's do or die!
Nobody can save you now
Nowhere safe
It's the battle cry
It's the battle cry
Battle cry
Nobody can save you now
It's do or die
A Sin City 2 legújabb posztere úgy kiverte a biztosítékot az amerikai korhatárbizottságánál, hogy vissza is küldték a feladónak. Pedig ez még softcore-nak is kevés - ettől függetlenül persze mutatós.
itt nagyobb: http://impawards.com/2014/sin_city_a_dame_to_kill_for_ver10.html
A Sin City: A Dame To Kill For augusztus 22-én kerül a hazai mozikba.
Úgy tűnik, nem múlhat el hétvége Transformerek nélkül (nem mintha panaszkodnék) - ezúttal három új TV Spot-ot kaptunk a nyakunkba, amikben biza vannak érdekes dolgok. Álljanak hát itt a linkek, alant pedig találhattok belőlük négy képet, melyeken eddig nem látott szereplők mutatkoznak be.
Szóval Spot 1, Spot 2, Spot 3, most meg jöjjenek a képek, esetenként SPOILER-es leírásokkal, a tovább mögött.
A száznyolcadik Trailer Pack-ban két kőkemény akció, két jópofa animáció, és egy szőke Aniston foglal helyet.
Walk Among The Tombstones
Liam Neeson ismét mindenkit megöl. Hogy miért? Ezúttal egy ex-zsarut alakít, aki momentán törvényen kívüli magánnyomozó, s legújabb ügye egyre durvább méreteket ölt. De hát nem mindegy? Liam Neeson mindenkit megöl - ezt ki nem hagyjuk. https://www.youtube.com/watch?v=O6Ttj9tXzCA
Big Hero 6
A Disney új filmjében egy kis Tony Stark-ot láthatunk, aki egy hiperpáncélt épít a házi... ööö... izéjének. A trailer, annak ellenére, hogy nagyon az Incredibles első videóját nyúlja, írtó jópofa, az meg Izét már most imádom. Meglátjuk, mi lesz belőle. https://www.youtube.com/watch?v=B6azRqpkAaQ
Life Of Crime
A felismerhetetlenre szőkített Jennifer Aniston-t elrabolják, ám férje, Tim Robbins úgy dönt, hogy nem fizet érte váltságdíjat - inkább szeretőjével, Isla Fisher-el marad. Átlagos komédiának nézünk elébe, amit egyelőre az emberrablók visznek el a hátukon. https://www.youtube.com/watch?v=M29yK7WWeKY
The Equalizer
Denzel Washington, a visszavonult kommandós kénytelen otthagyni a kényelmes életet egy utolsó melóért, amelyben megment egy fiatal lányt, és leszámol pár ruszkival. A dolog érdekessége, hogy Denzel ismét a Training Day rendezőjével, Antoine Faqua-val dolgozik, szóval álmosító vagy sem, erre a filmre jobban odafigyelünk az átlagnál.
The Book Of Life
Egy fiatalember, miközben őrlődik szülei és saját álmai között, fantasztikus utazásra indul, melyben három, fantasztikus világot jár be... vagymi. Ezt a fantasztikus látványvilágú animációs filmet maga Guillermo del Tor felügyelte, egyébként meg olyan, mintha a Coralinne mexikói változatát látnám. Halloween-kor kiderül, hogy mi is ez a cucc valójában. https://www.youtube.com/watch?v=NBw5YScs8iQ
Edge Of Tomorrow - Now Playing
Grace - A dögunalom úrnője.
Grace Kelly (Nicole Kidman) már hat éve hercegnő Monacóban, ám a legnehezebb időszak csak most köszönt rá: magánélete, férje (Tim Roth) és országa egyaránt komoly válságba kerül, s ezeken muszáj lesz felülemelkednie...
"Say nothing"
Grace Kelly, Hollywood egyik legnagyobb dívája, s az egyik legszebb, valaha lencsevégre kapott nő élete biza nem volt habos torta: bár megélte minden kislány álmát, s hozzáment egy herceghez, hosszútávon ettől nem lett valami boldog. Az életmód váltás, a kötelesség felfogása és elfogadása általában hálás témák, ekkora nevek esetében meg pláne, ráadásul a hercegnőnek mindezt új hazája egyik legbalhésabb korszákban kellett végigvinnie. Van hát miből merítenie Olivier Dahan rendezőnek, a honvágytól kezdve, a házasságon belüli problémákon át, egészen a küszöbön álló háború okozta feszültségig, s merít is mindenből - ám a Grace Of Monaco így se lesz jobb a tavalyi botrányosan pocsék Diana-nál, sőt. Viszont a monacói hercegnő nem ugyanazon hibákat követi el, mint walesi, nem is könnyű rajta konkrét fogást találni, hiszen részleteiben (alakítások, sztori, dialógok, miegyéb) rendben van - ám egészében annyira rohadtul unalmas, hogy embernek még az arcát sincs kedve lekaparnia, annyira lefárad a darabtól. Egy maratoni kínszenvedés a Grace Of Monaco (pedig csak száz perc), ami azon kívül, hogy lopja az ember drága idejét, és néha villogtatja Nicole Kidman sajna egyre halványuló szépségét (illetve szuperközeliben vett szemeit), semmit se csinál. A Diana őrjítő baromságain legalább lehetett szórakozni - ezen még azt se, max az alvással küzdeni. 3/10. És még csak azt se mondom, hogy kár érte.
Godzillát vajon felvennék a Greenpeace-be?
Valami nagy rázza meg Japánt földjét, igazi katasztrófát hagyva maga után. Tizenöt évvel később az akkor sokat vesztett tudós (Bryan Cranston) és katona fia (Aaron Johnson) ismét a helyszínen tartózkodik, amikor kezdődik a balhé: két hatalmas szörny mászik ki a földből, s az emberek nem tudnak velük mit kezdeni. Szerencsére a buliba egy harmadik is bekapcsolódik, aki nem más, mint maga Godzilla...
"Let them fight"
Godzilla, a gyíkok gyíkja, idén ünnepli hatvanadik születésnapját. Eredetileg az akkori Japán nemzeti tragédiája, s azzal járó közhangulata szülte, az évtizedek során azonban nemcsak klasszikussá nőtte ki magát, hanem a világ legismertebb, és a mozgóképet valószínűleg legtöbbször megjáró (28 japán film!) szörnyetegévé is. Annak ellenére, hogy népszerűsége ilyen töretlen, Hollywood mindössze kétszer nyúlt hozzá - utoljára 1998-ban, azt az alkalmat pedig sokan jogosan szeretnék elfeledni. A nagy évfordulóra időzített második amerikai támadást a Monsters-el ismertté vált Gareth Edwars szállítja, aki egészen sajátos módon kíván boldog szülinapot ennek a monstrumnak.
Edwards rendkívül tökös (számomra új) koncepciója felcseréli az elő-, és hátterek szereplőit: így lesz a címszereplőből kvázi statiszta, ami eleinte engem is felháborított, ám később rátérünk arra, hogy ez miért jó. De előbb nézzük meg, hogy ha Godzillában már nem gyönyörködhetünk, akkor mit kapunk a helyette. Nos, emberi lényeket és sorsokat: egy tábornokot, két tudóst, és egy háromtagú, szétszakadt családot, akik a káosz közepén próbálnak eljutni egymáshoz. Az elmélet nem rossz, a gyakorlat viszont teljes csőd: humanoid hőseink szinte vállalhatatlanok. Lényük fél mondatokkal van felskiccelve, kizárólag közhelyekben képesek kommunikálni, az adott, többségében eléggé rémisztő helyzetekre pedig kizárólag üres tekintetű bambulásokkal reagálnak. Ez a banda iszonyat szar, és ez azért nagy hiba, mert mint mondtam, ezúttal ők vannak előretolva. Edwards a film egészével hatalmas rizikót vállal, s közben pont a mankójára nem figyel - ha a film másik felével nem állna biztosan, akkorát zakózna, mint a ház.
De szerencsére vannak itt óriásszörnynek (három is), akik bár keveset mutatkoznak (ráadásul a csörtéikről is mindig elkapcsolnak), de szerepük zseniális. Az csak a kezdet, hogy rendezőnk nem szörnyekként, hanem állatokként viszonyul hozzájuk, azok minden szépségével és magasztosságával, pedig már ez is egy hatalmas lépés. Edwards akkor húzza a legnagyobbat, amikor ezen túllép, s egyenesen magának a természetnek a demonstrálását bízza rájuk. Godzilla és játszótársai ezúttal természeti erőket képviselnek, az anyaföld követeivé válnak, s ez bármilyen esztelenül is hangzik, tökéletesen működik: amikor ezek a lények teljes pompájukban ragyognak, vagy éppen egymást gyepálják, én, mint néző egyre kisebbre húzódok a székemben, miközben arra gondolok, hogy banyek, mi ezen a bolygón tényleg csak vendégek vagyunk, és sürgősen húzzuk be fülünk-farkunk! Mert bár nem egy óriásgyík, de egy földrengés, cunami, hurrikán vagy akármilyen, hasonló erősségű csapás bármikor, bárhol lecsaphat, amit mi, emberek csak az esélytelenek nyugalmával szemlélhetünk. Ha egy nyári szörnymozi ilyen gondolatokat csalogat elő, az nem semmi - ezért jó a Godzilla, ezért jó, hogy ő maga csak a hátteret adja, és ezért jó, hogy senki ember fia semmi értékelhetőt se tud tenni a film alatt.
Ez a koncepció, az ezzel járó hangulat, illetve a film csillagos hatos technikai színvonala (úristen milyen gyönyörű ez a CG!) simán felrepítené a Godzillát a legjobb blockbusterek közé - ám a fenébe is, nem engedhetem meg neki. Hiszen az emberi brancs ritka idióta, a lezárás egy vicc, logikai bakik is akadnak rendesen, és sajnos ki kell mondjam, hogy azonosulási pont híján az a 130 perc kissé (nagyon) soknak érződik. Ettől függetlenül idén Aronofsky mellett Edwards a legtökösebb direktor, s amit nem elnézett, hanem telibe talált, az mindenképpen becsülendő. 7,5/10.
Tizenegy év után Bryan Singer visszatért a mutánsokhoz, és összehozta az eddigi legjobb legpocsékabb X-Men filmet.
Miért Bryan.... Miért?
A jövőben eléggé rosszul állnak a dolgok: óriásrobotok vették át az irányítást, akik leigázták az embereket, s csaknem kiirtották a mutánsokat. A megmaradt X-ek utolsó esélye, ha Rozsomákot (Hugh Jackman) visszaküldik a múltba, hogy a fiatal Charles (James McAvoy) és Erik (Michael Fassbender) segítségével csírájában fojtsa el a problémát.
"Szedd össze ezt a sok szart"
Három éve az X-Men franchise frissítése, a Matthew Vaughn által rohammunkában összerakott First Class mindenkit lenyűgözött, a kritikusokat és a közönséget egyaránt - egyedül a pénztárgépek nem mutattak az addigi részekhez méltó lelkesedést. Ettől függetlenül a recept telitalálat volt, s elsősorban nem a csapat összeboronálását bemutató sztori, vagy a műfajban egyedinek számító környezet miatt: azt a filmet a kifogástalanul összerakott, bemutatott és végigvezetett (és eljátszott) karakterek miatt lehetett nagyon, de nagyon szeretni, akik az egész buli lényegét, annak szívét és lelkét szállították. Nem csoda, hogy mindenki rögtön akart egy második osztályt, aminek elkészítésére most emberi időt is szánt a Fox. Csak egyetlen aprócska felhő ütötte fel a fejét menet közben, az pedig Vaughn távozása volt, de mivel az írói székben ottmaradt, helyét pedig a franchise (és a zsáner) alapjait lepakoló Bryan Singer vette át (vagy vissza), ez nem tűnt akkora tragédiának - még úgyse, hogy nekiállt egy teljesen mást filmet kihozni a dologból. Aztán közeledett a premier, indult a marketing, jöttek a trailerek, s az azokban felvázolt sztori, hangulat, illetve a tény, hogy a két idősíknak köszönhetően egyazon filmben láthatóak majd a régi és új mutánsok, joggal okozott hevesebb szívveréseket nem csak a rajongók, de valószínűleg az átlagmozizók köreiben is. A Days Of Future Past jó eséllyel pályázott már előre műfajának királykategóriájába - ám ez végül nem sikerült.
Álmomban se hittem volna, hogy aki a legközelebb kerül ahhoz, hogy kinyírja bennem ezt a szériát, az Singer lesz. Filmje több oldalról nézve is csőd, önálló alkotásként és egy sorozat tagjaként egyaránt. Ha csak önmagában nézem a DOFP-t, akkor egy olyan maratoni futást látok, aminek semmire nincsen ideje, s csak arra tud gondolni, hogy az adott játékidő alatt teljesítse az adott távot, s az azzal járó, töménytelen mennyiségű eseményt és figurát. Természetesen így minden és mindenki felületes marad: a jövő elvileg megalapozott, ám gyakorlatilag háttér nélküli háborúját fél percben kívánják elfogadtatni (ahogy az akkori mutánsok tömörülését is), a múltban pedig mintha megszűntek volna a jellemek - a First Class-ben megismert és megszeretett karaktereknek csak a nullára butított árnyékai rohangálnak ide-oda. Az az ember érzése, hogy mindkét síkról kihagyott egy-két részt, amikben bizony fontos dolgok történtek, amikre viszont most csak utalgatásokat kap. Egy szó mint száz, a gyilkos tempó gond nélkül felőrli a lényeget, s ha az egyébként látványos akciók mögött nincs tartalom, s ezáltal tét, akkor abból nem lesz semmi. Nem csoda hát, hogy filmünk marha hosszúnak tűnik, hiszen nem több üres csindarattánál, ami hosszútávon eléggé unalmas.
Ha viszont egy széria újabb, s szemmel láthatóan egy fontosabb fejezeteként közelítjük a darabot, akkor Singer arroganciája az, ami megdöbbentő, egyszersmind kissé felháborító. Rendezőnk egy játékától megfosztott durcás gyerekként viselkedik, ha az X univerzum egészéről van szó: nem csak egyértelműen megveti azon epizódokat, amikhez semmilyen köze se volt, de tudomást se kíván róluk venni, sőt, egész akciója arra fut ki, hogy töröljön mindent, ami az X-Men 2 után történt (hogy ezzel maga a DOFP is kábé egy totál értelmetlen film lesz, az se számít). Szóval ha olyan dolgokra vársz válaszokat, hogy az atomjaira robbant Patrick Stewart hogy lehet mégis itt, hogy az ereje tetemes részétől nemrég megfosztott Magneto hogy lehet újra fémspíler, vagy Rozsi Japánban elvesztett adamantium karmai hogy tértek vissza (s ezek még csak a legszembetűnőbb lyukak), akkor hoppon maradsz - ezeket az elemeket nem Singer vitte anno vászonra, tehát Singer számára nem léteznek. Roppant antipatikus, egyben fájóan amatőr hozzáállás ez, s már ennyi is elég lenne, hogy számomra ez az X-Men film halott legyen - de hát ott van még az előző bekezdés is.
Két ekkora léket pedig semmi se tud betömni - se menő robotok, se Quicksilver, de még Jackman és Fassbender (egyébként roppant szórakoztató) farokméregetése se. Ha pedig választani kellene, akkor az első szarvashibát mondanám fájdalmasabbnak: hiába a kontinuitási katyvasz, azt volt a legrosszabb végignézni, ahogy Vaughn gyermekei szépen eltűnnek a süllyesztőben, s viszik magukkal a szívet és a lelket, csupán üres vázakat maguk után hagyva. 4/10 - és ha mindez nem lenne elég, még az időutazási filozófia is marha ciki.
Meglepő változás állt be minap a Marvel Univerzum háza táján: Edgar Wright kiszállt a buliból.
Wright (akinek a Cornetto trilógiát és a Scott Pilgrim-et köszönhetjük) sajnálatos módon otthagyta az MCU-t, lenullázva annak egyik legjobb döntését. A rendező az Ant-Man című darabon dolgozott már jó ideje, ami a harmadik fázis nyitófilmje lesz, Paul Rudd és Michael Douglas főszereplésével. A hivatalos indoklás annyiban merül ki, hogy Wright és a stúdió különbözőképpen képzelték el a filmet (ez az pre-poduction alatt miért nem derült ki?). Joss Whedon, az Avengers 1-2 rendezője, és az MCU kreatív atyaúristene így búcsúzott kollégájától: https://twitter.com/josswhedon/status/470141319831363584
Ugyan momentán rendező nélkül áll a forgatás küszöbén, az Ant-Man az eddigi jelek szerint nem fog késni - a 2015 júliusi premierdátum még mindig megvan.
A Transformers szériára eddig nem nagyon volt jellemző a vírusmarketing, de a negyedik résszel ez biza gyökeresen megváltozik.
A TransformersAreDangerous.com a cybertroniak ellen szólítja fel a közönséget, kiemelve, hogy Chicago-ban mekkora pusztítást végeztek három éve. Az oldalon találhatunk posztereket, újságcikkeket a világ különböző tájairól, illetve egy pofás, a legutóbbi támadás képeit híradó részletekké alakító reklámot is: https://www.youtube.com/watch?v=wODBfw07t8M
Ha maga a film is kellő hangsúlyt fektet majd a témára, vagyis az embereket végre érdekli majd, hogy már háromszor buliztak náluk űrrobotok, az nagyon jó lesz!
A Transformers: Age Of Extinction június 26-án kerül a hazai mozikba.
