A külső tagadhatatlanul míves.
Daisy (Saoirse Ronan) éppen élete nagy szerelmét éli a nyári vakációján, amikor kitör a harmadik világháború - amit persze már terroristákkal és vegyi fegyverekkel vívnak. A szerelmespárt elszakítják a körülmények, de mindent megtesznek azért, hogy újra találkozzanak.
"Esik a hó"
A posztapokaliptikánál csak az élő egyenesben átélt világégés jobb filmes berkeken belül, ám sajnos előbbi jóval több értékelhető darabbal rendelkezik. Hiába próbálkozott a tudósítással már többek között Emmerich vagy Spielberg mester, valahogy senkinek se jött össze eddig. Nos, Kevin MacDonald, a Last King Of Scotland és a State Of Play direktora se töri meg a jeget, bár kétségtelenül ő kerül a legközelebb a célvonalhoz. A harmadik világháború egyénen keresztül való, totálisan realista ábrázolása rengeteg piros pontot hoz a filmnek, ráadásul úgy, hogy konkrétumok helyett leginkább a sejtetés és az atmoszféra dübörög. Nagy kár, hogy MacDonald-nak nincs elég tere (se büdzsében, se időben) arra, hogy vízióját, valamint szintén elég jól működő, és Saoirse Ronan megszokottan minőségi alakításával támogatott túlélőtúráját kiteljesítse.
Ugyanis mindez nem másnak, mint egy tinirománcnak szolgál hátteréül, ráadásul az elfuserált fajtának. Sajnálatos, hiszen egy-két vonással rendbe lehetne ezt rakni - emberi párbeszédek beiktatásával, a korhoz tartozó naivitás kordában tartásával és (a kurvásan gyönyörű) Saoirse belső monológjainak teljes mellőzésével (meg mondjuk a gyalázatos szinkron nélkülözésével) még jól is kijöhetnénk a darabból. MacDonald viszont valamiért nagyon hajtja ezt az ifjúsági oldalt, ami viszont csak 30-40 százalékban bír életképes lenni. Akkora tragédia szerencsére nincs, a How I Live Now sokkal inkább jó, mint rossz, és egyértelműen izgalmas, stílusos, érdekes vállalkozás - csak hát a díszlet veri a cselekményt. 7/10.
