Mielőtt még teljesen belevetnénk magunkat a téli szezonba, gyorsan nézzük át, miket tartogatott nekünk az ősz legvége.
Fekete mise - Black Mass (2015)
Szerintem Johnny Deppnek régebben volt értékelhető alakítása, minthogy ez a blog elindult volna, szóval fogalmam sincs, mikor mondtam utoljára egy aktuális filmje kapcsán, hogy ő bizony emelte annak a színvonalát. Nos, Johnny évek tartó hullámvölgye végre valahára, ha kicsit is, de megtört: a Whitey Bulger nevű gengszteratyaúristen igaz történetét feldolgozó Black Mass-ben újra azt a talentumot láthatjuk, amit annak idején teljes joggal megszerettünk. Jó, persze, ez a karakter nem fog klasszikussá válni, de egy új kezdet első lépésének tökéletes. Az egyetlen baj, hogy minden kizárólag ennek, azaz Mr. Depp visszatérésnek van alárendelve. Scott Cooper mozija iszonyat lapos és unalmas, ráadásul egy Scorsese best of-nak is elmehetne; a sztori, bár ígéretes, végül abszolút kihasználatlan marad; a mellékszereplők listája pedig hiába impozáns, egyikük se kap elég teret és hangsúlyt. Egy olyan igazi semmilyen film a Black Mass, amit csak Johnny Depp húz fel valamennyire. De hát végülis ezért készült. 6/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=YJWJeBJnT6M
Kémek hídja - Bridge Of Spies (2015)
Steven Spielberg és Tom Hanks sokadszorra működik együtt, s ezúttal a hidegháborúba vetik bele magukat, egészen pontosan egy ruszki-jenki fogolycsere lebonyolításába. Ha ifjú titán, esetleg egy elsőfilmes noname alak ülne a rendezői székbe, akkor oda meg vissza lennék az illető zsenialitásától, tökéletes ritmusérzéktől, hangulatteremtési tehetségétől, meg úgy mindentől. A jó öreg Steventől viszont ez a darab érezhetően nem több, mint egy laza, esetleg unaloműző ujjgyakorlat. Szó se róla, remek kis film a Bridge Of Spies, humortól se mentes, izgi dráma és érdekes korrajz, természetesen egy elsőosztályú Hansk alakítással. De hogy semmi kraft, vagy bármilyen különlegesség nincs benne, az tuti. És ez, illetve a szinte már vasárnap-délutáni-családi-mozi jellege valahogy nagyon, de nagyon nem passzol az alapanyagához, ami sejtésem szerint inkább lehetett kőkemény és ijesztő, mint felhőtlenül szórakoztató. 7,5/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=jxUk1RsajcI
A szüfrazsett - The Suffragette (2015)
Nem is olyan rég (sőt, félelmetesen nem rég) a nyugati világ ritka igazságtalanul bánt egy bizonyos embercsoporttal: a nőkkel. És kegyetlenül elbánt azokkal, akik ezt kikérték maguknak, s nem akartak mást, csak emberi bánásmódot és szabadságot. Bár konkrétumok terén hiánypótló, a Suffragette belső motorját számtalanszor láttuk már bevetésen, elemei, manírjai egytől-egyig ismerősek lehetnek. Viszont ez nem jelenti azt, hogy Sarah Gavron filmje gyenge lenne, sőt, annyi erő árad minden percéből, hogy teljesen elfeledteti az esetleges "ilyet már láttam" érzetet. A dráma, a karakterek és az alakítások tűpontosak, a hangulat és a hangvétel szintén, de ezeken felül is van még két ász a pakliban, amik aztán tényleg felemelik ezt a filmet: egyrészt a nézőpont, ami a nagy egész és nagy játékosok helyett az egyszerű egyénnél (Carey Mulligan élete legjobbját hozza) van, másrészt pedig Gavron minden dicséretet megérdemlő szemlélete, miszerint ez a buli egyáltalán nem csak fekete és fehér. Hatalmas erejű, kiváló mozi, kór- és korkép, mely nagyszabású ambíciói mellett is tud személyes lenni. 8,5/10.
