Elérkeztünk a 2013-as leltár fináléjához, vagyis az év legjobb filmjeihez! Az összesen százkilenc versenyzőből harmincketten érték el a végső megmérettetéshez szükséges, minimum 8/10-es értéket, közülük kerül ki a tíz legeslegjobb. Ebben az évben nem volt akkora vérontás a helyezésekért, mint általában szokott, de így is elmondhatom, hogy remek évet tudhatunk magunk mögött. Na, de most már nézzük, hogy szerintem kik lettek a nyertesek.
10: Tűzgyűrű - Pacific Rim
Bár nem volt túl okos vagy mélyenszántó, s túl összetett karakterek se rohangáltak benne, a Pacific Rim-nek mégis vitathatatlan érdeme, hogy 2013 (egyik) legnagyobb moziélményét szállította - számomra háromszor is. Tavaly Guillermo del Toro szolgálta ki legjobban a belső gyermeket, hiszen atomzúzdájában valami olyasmit varázsolt a vászonra, amit utoljára évtizedekkel ezelőtt, Lego és más játékfigurák összeeresztésével élhettünk át a nagyszoba padlóján. Ráadásul a gigászi lényekről (legyen fém vagy élő szövet) csak úgy sütött az alkotói kreativitás és szeretet - minden megmozdulásukkal egy álom vált valóra.
9: Kényszerleszállás - Flight
Hál'Isten, hogy Robert Zemeckis CG-torzszülöttei teljesen elvéreztek, mert így visszakaptuk a kortárs filmművészet egyik legnagyobb rocksztárját, aki már visszatérésének első darabjával is valami különlegeset tett le az asztalra. Whip Whitaker kapitány, az eleinte ünnepelt hős, majd később felelőtlen disznó hol kőkemény, hol halál laza élveboncolásával gond nélkül eredt az ifjabbik Reitman legjobbjainak nyomába, a két véglet között pedig olyan tökéletesen lavírozott, hogy mi, nézők se tudtunk, mit is gondoljunk erről az emberről. Denzel Washington pedig eközben élete talán legjobb alakítását nyújtotta.
8: Blue Jasmine
Woody Allen lenne az utolsó, akire minőségbeli fogadásokat mernék kötni - ennél a fickónál manapság lehetetlen megjósolni, hogy egy átgondolatlan semmit, vagy egy mesterművet, illetve azt megközelítőt pakol le legközelebb az asztalra. Tavaly szerencsére ez utóbbi volt a soron: a fényűző életből kihulló úrinő, Jasmine (született Janette, de az túl slampos) hétköznapokban való helytállása a rendező legjobb munkáit idézi, legyen szó a humorról, a kapcsolatok kuszálásról, vagy az ironikus kritikákról. Cate Blanchett parádés játéka pedig külön ajándék.
7: A búcsúkoncert - A Late Quartet
Nem én vagyok a komolyzene legnagyobb rajongója, Yaron Zilberman mégis percek alatt megszerette velem az egészet - na nem úgy, hogy lenyomta a dallamokat a torkomon, hanem bemutatta azt, hogy mennyi munka áll egy-egy ilyen koncert mögött, és hogy előadóinak mennyi örömöt is bír ez szerezni. Mert bár a Seymour - Keener - Walken - Ivanir vonósnégyes tagjai a valóságban rendesen küszködnek az élettel meg egymással, ha leülnek játszani, minden gond tovaszáll, és csak az élvezet marad. A zenéről, annak szeretetéről és összetartó erejéről ilyen őszintén és szépen talán még egy film se mesélt.
6: Zero Dark Thirty
Kathryn Bigelow ismét a Közel-keltre utazott, hogy bemutassa minden idők legnagyobb embervadászatát - ám ehhez nem előző munkáját, hanem olyan krimi-thriller rendezők stílusát vette át, mint Pakula vagy Fincher. Egy maratoni kirakós-mozi lett a Zero Dark Thirty, azokból is az egyik legjobb, melyben a feszültség és az izgalom úgy tépi szinte szét a vásznat, hogy alig történik valami, és alig látunk eredményt. Bigelow azért ide is becsempészte bombaszedő mozija konklúzióját, ami itt nem jobban vagy rosszabbul, csak másként működött - hiszen a háború, mint bármi más, sokféleképpen lehet drog.
5: Gravitáció - Gravity
Kétszereplős űrséta szűk másfél órában, s mégis: a Gravity alatt éltem át a valaha volt legintenzívebb moziélményemet - s ennek oka még csak nem is a lélegzetelállító látvány volt. Alfonso Cuarón nem csak simán parát és izgalmat, hanem megaparát és gigaizgalmat pakolt ebbe a szokatlan túlélődrámába, aminek köszönhetően konstans szorítottam hol a karfát, hol a saját kezemet, (és egyik se állt távol az eltöréstől), miközben a kézzelfogható halálfélelem egyre nagyobb teret nyert a nézőtéren. Szóval Sandra Bullock legpechesebb napja megtette a hatását - a végére köpni-nyelni nem lehetett.
4: Phillips kapitány - Captain Phillips
Hasonlókat éltem Paul Greengrass alkotása alatt is, bár közel sem olyan durván - ám a Captain Phillips-ben nem is ez volt a lényeg. Amitől ez a film igazán agyeldobós volt, az a főszereplők közötti elmejáték: a kék sarokban Tom Hanks, a pirosban az újonc Barkhad Abdi, és fogalmad sincs, hogy úgy tiszta szívből melyikért szoríts, hiszen mindkettőt megérted. Tökéletesen eljátszott és megrendezett (a legjobb példa erre az orvosi vizsgálat), torokszorító feszültséggel bíró dráma, amire Greengrass már jól ismert realista hangvétele és látásmódja tette fel a koronát.
3: A lehetetlen - The Impossible
Az év legbrutálabb filmje, mely kibelezi a lelkedet, miközben nézed, vitán felül J.A. Bayona műve volt. A 2004-es cunamit átélő család igaz történetén alapuló Impossible elejétől a végéig sokkolta az embert, s ez most hülyén hangzik, de elég változatosan. Hol a szemed elé táruló borzalmaktól, hol pedig az érzelmi túltöltéstől lépnek fel légzési problémák - mert a semmihez se fogható katasztrófa ide vagy oda, ez a film az emberség, az összefogás és a szeretet filmje, valamint egy nagyon igaz mondás körbejárása, miszerint bajban ismerszik meg az a bizonyos. Ráadásul Naomi Watts is élete legjobb formáját hozta.
2: Szörny egyetem - Monsters University
El se tudom mondani, mennyire hiányzott a Pixar: a legutóbbi bukdácsolások révén 2010 óta hiányt szenvedtünk a stúdió igazi lelkéből, ám ennek vége. Egyik legjobb filmjük előzményébe tíz másik filmre elegendő humort, ötletet és kedvességet csomagoltak, miközben probléma nélkül bővítették ki Mike, Sulley, és az egész szörnyvilág lényét. De a legnagyobb erény mégis az volt , hogy újra olyan minőségű beltartalmat kaptunk, amilyet csak ők tudnak szállítani, és ami a mai világban nem csak aktuális, de tanítani való is: az elvárásokról, az az okozta nyomásról, de legfőbbképpen az önelfogadásról láthattunk egy tökéletes előadást.
1: Walter Mitty titkos élete - The Secret Life Of Walter Mitty
Ben Stiller ismét bebizonyította, hogy több ő puszta bohócnál, ha pedig a kamera mögé is beáll, akkor meg pláne. Walter Mitty magányát és abból való kitörését tökéletesen játszotta el, illetve álmodta vászonra - tehetségét hősünk fantáziálásaiban és azokon túl is remekül kamatoztatta, annyi szeretettel, érzékenységgel és humorral vértezve fel így filmjét, hogy azt végül képtelenség volt nem imádni. Egy csodás mesét kaptunk tőle karácsonyra, mely szólt az életről, az egyedüllétről, az álmokról, a fotózásról és a szerelemről, de mindenek felett az univerzális szépségről - ami, mint tudjuk, kerüli a feltűnést. Nagyon köszönjük ezt a kis életfröccsöt.
És akik még nagyon-nagyon jók voltak tavaly: The Conjuring; The Hunger Games: Catching Fire; Oblivion; Byzantium; Hitchcock; Star Trek Into Darkness; Prisoners; Trance; Frances Ha;
És akik még szintén nagyon jók voltak: Don Jon; Killer Joe; Warm Bodies; Before Midnight; Pitch Perfect; World War Z; The Sessions; This Is The End; Enough Said; Philomena; Rush; The Bling Ring; Kick-Ass 2;
Ezek voltak hát 2013 legjobbjai. A leltár ezzel véget ért, ám rögtön kezdődik is egy újabb év - jövőre, ugyanitt, ugyanekkor kielemezzük, hogy milyen volt. Ezennel kívánok mindenkinek nagyon boldog, és sok-sok király filmben gazdag új évet. Ne feledjétek: mozizni jó, sőt, még annál is jobb!
Végezetül pedig álljon itt egy szokásos kis összegzés: https://www.youtube.com/watch?v=5DH5jhOSJF8
