Az MCU második felvonásának záró darabja (én meg voltam róla győződve, hogy a harmadik nyitánya, te nem?), a hányattatott sorsú Ant-Man előállt az első előzetesével, amiben... hát nem nagyon történik semmi. Michael Douglas sokat dumál, Paul Rudd sokat néz, én pedig majdnem bealszom, de a vége felé azért láthatunk egy kis akciót. https://www.youtube.com/watch?v=IEVE3KSKQ0o
Az Ant-Man júliusban érkezik.
Hosszú évek, sőt, évtizedek óta csak pletykák mentek arról, hogy ki, hogyan és kivel kívánja megfilmesíteni minden idők egy legjobb és leghírhedtebb animejét, a Ghost In The Shell-t. Viszont most végre (?) tényleges előremozdulás történt, s a legutóbbi hírfoszlányok igaznak bizonyultak: Scarlett Johansson fog a főszereplő, Kuszanagi bőrébe bújni.
Ezt a fejleményt természetesen a Lucy sikerének köszönhetjük, mely bebizonyította, hogy Scarlett képes egy akciófilmet elvinni a hátán. Erre a képességére szüksége is lesz, hiszen a GITS sztorija szerint egy kemény, kiborg csajszi hajszol egy mesterséges intelligenciát a törvény nevében, s természetesen a jövőben. Hogy Rupert Sanders, a Snow White And The Huntsman rendezője ezen kívül milyen terveket sző az adaptálással kapcsolatban, egyelőre rejtély, ahogy a többi szereplő (Bateau anyone?) és premier dátuma is.
A Ghost In The Shell majd jön.
Az ötéves hagyomány, miszerint az év első filmje jó, vagy legalább oké, ezennel megszakadt.
Ilyen-olyan okokból az erdőszéli falucska lakói, úgy mint Babszem Jankó, Hófehérke, Hamupipőke, valamit pék és pékné mind dalolva merészkednek be a susnyásba, ahol a boszi (Meryl Streep) néhányukat már várja egy ideje...
"Agony!"
A színház nem film, és ha ezt egy alkotó nem hajlandó lenyelni, akkor vagy színpadi közvetítést csináljon, vagy inkább bele se fogjon a dologba. Rob "hogy a fenébe' kapták fel ezt a fickót" Marshall, a Chicago rendezője sajnos ezek közül egyik megoldást se részesített előnyben az Into The Woods című Broadway musical megfilmesítése kapcsán, inkább makacsan kötötte az ebet a karóhoz, és egy az egyben kívánta az alapanyagot vászonra álmodni. Hogy mi lett belőle? Jól sejted: büdös nagy káosz.
Pedig eleinte nem is indulnak rosszul a dolgok. A Grimm-összes egészen ötletesen keveredik a műben, ami jóleső öniróniával áll klasszikus meséihez. A dalok ugyan döcögnek, de néha egészen fülbemászóak és/vagy jópofák (a herceg-duett mindent visz), és nem hátráltatják az egyébként több, mint tisztességes cselekményt. A színészgárda pedig pazar, élén a félgőzzel is fantasztikus Meryl Streep-el, de aki igazán lenyúlja a show-t, s ezzel kvázi főszereplőjévé válik, az meglepetésre, ugyanakkor hál'Istennek Emily Blunt. Szóval ha nem is tökéletesen, de megyeget a film, kivételesen még Johnny Depp se gáz, s mikor elérünk a lezáráshoz, már az fogalmazódik meg bennem, hogy ez az egész igazából jó.
Ám ekkor még csak a film felénél járunk.
Bizony: ha az eredeti musical két felvonásos (és két sztoriból álló), akkor Marshall is két részes filmet csinál, s nem érdekes, hogy már volt egyszer egy eleje-közepe-vége trió, újból nekiáll ennek az egész hajcihőnek. Mondanom se kell, hogy ez több, mint fura, ráadásul ezúttal nem is működik. Az események és fontosságuk kábé nullára redukálódnak, mindenki csak lézeng ide-oda, páran ok eltűnnek (Streep-et konkrétan egyik percről a másikra elnyeli a föld) vagy máshova vándorolnak, és a buli aggasztó sebességgel kezd megdögleni - az utolsó tíz perce már a kínzó szenvedés szintjét is megüti. Ilyenkor pedig az ember nem tud mit tenni a mérgelődés mellett, mint hogy másra kezd figyelni: például, hogy valójában mennyire fantáziátlan is ez a mesevilág, hogy mennyire röhejesen buta, és baltával faragott benne mindenki, hogy a zene igazából pocsék, hogy mennyire unevent ez a történet, ami mellesleg, mégis, mi a jó francról akar szólni? Szerencsére letelik a két óra, mielőtt felrobbanna a fejem.
Rob "nézd meg a filmográfiáját, és nehogy még egyszer munkát adj neki" Marshall filmje, bármennyire is tűrhetően indul, összességében nem csak borzalmas élmény, de borzalmas alkotás is. A rendező képzelőerejének hihetetlen hiányáról nem csak a vérszegény fantáziavilág (the. worst. giant. ever.), de az alapanyaghoz való hozzáállása is árulkodik, miszerint vagy mersze, vagy agya nincs ahhoz, hogy a másolás helyett a mű esszenciáját pakolja át egy másik médiumra. Ha lett volna, talán nem lesz élvezhetetlen a végeredmény, s a (feltételezett) beltartalom se vész el, mint szürke szamár a ködben. 3,5/10.
A leltár utolsó állomásához érkeztünk: jöhet a csúcspont, vagyis a tavalyi év legjobb filmjei! Az összesen nyolcvannégy versenyzőből huszonhárman érték el a minimum 8/10-es értékelést (ez sajnos hosszú évekre visszamenően negatív rekord), közülük kerül ki a tíz legjobb. Egy biztos: kőkemény és/vagy lelkileg felkavaró művekből nem volt hiány 2014-ben. Lássuk hát a végjátékot!
10: A Lego-kaland - The Lego Movie
Mikor felröppent a hír, hogy mozifilm készül a Legóból, mindenki csak legyintett egyet, s biztosra vette, hogy egy marha hosszú reklámon kívül semmi épkézláb nem lesz ebből a projectből. Nem tudtuk, nem is sejthettük, hogy Phil Lord és Chris Miller mire készül. Mert mint kiderült, nem csupán az építőkockák tényleges világába vezettek be minket, annyi poénnal és ötlettel, hogy azt már számon se lehet tartani, hanem magáról a játszás intézményéről tartottak egy gyönyörű tanmesét, de úgy, hogy lélek nem maradt érintetlenül. Itt minden annyira awesome volt, hogy csak na.
9: Halhatatlan szeretők - Only Lovers Left Alive
A divathullámokban az a jó, hogy előbb vagy utóbb, de elérnek azokhoz is, akik valami igazán izgalmasat tudnak kihozni az adott témából. Bár a vámpírok már kifújtak egy ideje, tavalyelőtt Neil Jordan, tavaly pedig Jim Jarmusch mutatta meg, hogy van még szufla az éjszaka gyermekeiben. Művészlélek, már-már art-sznob oldalukról közelítve mesélt örök életükről és szerelmükről, s pár igazán egyedi elemmel is megtoldotta évszázados legendájukat. Ám filmjének valódi ereje a lehengerlő, semmihez se fogható stílusban keresendő, ami simán az év egyik legmenőbb alkotásává nemesítette ezt az egyébként roppant jópofa vérszívó románcot.
8: A hasonmás - The Double
Tavasszal Richard Ayoade, a Submarine rendezője valami olyasmit tett le az asztalra, amilyet még biztosan nem szívtál, és egy ideig még nem is fogsz. Dostoevsky-ből építkező film-noir, retro disztópia, paranoid rémálom, de remek vígjáték, aranyos romkom (Eisenberg és Wasikowska igazi álompár) és kíméletlen szatíra is egyben. Ha ez így nem áll össze, akkor egyszerűen csak képzeld el, hogy Orwell, Kafka és Lynch a becsajozásról, a kisemberekről és a semmilyenségből való kitörésről dumál egy házibulin. Na, valami ilyesmi a Double, és ezt nem lehet nem imádni.
7: Szerelemre hangszerelve - Begin Again
John Carney-t simán lehetne azzal vádolni, hogy önmagától vett ihletet, hisz kár tagadni, hogy a Once és a Begin Again itt-ott talán túlságosan is hasonlít egymásra. Ennek ellenére utóbbitól nem lehet elvenni azt, hogy a tavalyi év legnagyobb feel-good mozija volt, ami szabályosan feltöltötte az ember lelkét, illetve legnagyobb erénye mellett se lehet szó nélkül elmenni: a kreativitás, az alkotás szépségét még nem sokan énekelték meg ennyire szépen.
6: Éjjeli féreg - Nightcrawler
Dan Gilroy a létező alvilágok egyik legérdekesebbikébe kalauzolt el minket: az éjszakai hírek világába, ami megkéselt és agyonlőtt tetemek, leégett házak és kocsik, tragédiába fulladó rablások és üldözések végtelen sorából áll össze. És ahol Jake Gyllenhaal a király, kinek beteg tekintete megbűvöl, simulékony dumája a bőröd alá hatol, aljas jelleme pedig az elmédre telepszik, te meg már nem is tudod, hogy a hírközlés intézményéből, vagy rögtön az emberiségből ábrándulj-e ki egy életre. Mindezen pedig egy zavarba ejtően szórakoztató és cool film alatt lehetett rágódni.
5: Harag - Fury
A háború poklát sokan, sokféleképpen körbejárták már, de David Ayer ezúttal máshonnan közelített, és máshol kereste az említett fogalmat: az emberekben, azok szemében, a kiábrándultságukban, illetve pont az embertelenségükben. Filmjében olyan nyersen láthattuk a harcteret és annak lakóit, amennyire talán még soha, és ez az élmény iszonyat ijesztő volt. A feszültséget baltával lehetett vágni ezen hősöknek kikiáltott pszichopaták között, akikről azért kiderült, hogy szörnyeteggé válásukról egy kegyetlenül erős valami tehet: az állandó rettegés, ami mesterien kúszott át a nézőtérre is. Az utóbbi évek legkeményebb moziját köszönthettük ebben a tankolásban.
4: A nő - Her
Nem lehet tagadni, hogy manapság az emberek sokkal inkább a kütyüjeikkel szemeznek ahelyett, hogy egymás szemébe néznének. Spike Jonze nem tett mást, mint meglépte az ebből következő logikus lépést: az egyre több kommunikációs lehetőséggel rendelkező, de talán pont ezért még magányosabb emberiség a gépekben keres társat, sőt, szerelmet is - de ettől még ez utóbbi nem lesz egyszerűbb, sőt. A magány és a legszebb érzelem gyönyörű, és nagyon szokatlan kivesézését láthattuk, sci-fibe, sőt, cyberpunkba csomagolva, szívszorítóan emberien, és egy láthatatlanul is elbűvölő Scarlett Johanssonnal.
3: Transformers: A kihalás kora - Transformers: Age Of Extinction
Michael Bay valószínűleg rohadtul megunta, hogy bármit is művel a cybertroniakkal, a közvélemény szerint az kizárólag csak szar lehet. A legújabb robotzúzdáról süt, hogy rendezője mindenféle nyomás, vagy megfelelni akarás nélkül egyszerűen csak kiment játszani, azokkal és azoknak, akik ezt értékelik. Eme szabadságnál jobb nem is történhetett volna a Transformerekkel. Tavalyi kalandjuk teljesen őrült és hihetetlenül menő lett, rengeteg új és szuper ötletet hordozott magában, és ami a legfontosabb: újra az a csodaszép szív és lélek dübörgött ott belül, amit 2007-ben láthattunk először. Optimusék várakozáson felüli sikerrel újultak meg, én pedig alig várom a következő találkozást.
2: Csillagok között - Interstellar
Pusztuló otthon, hátrahagyott szerettek, kopár bolygók, könyörtelenül múló idő - valahogy így festett Christopher Nolan talán első pozitív hangvételű filmje, s ezek alatt húzódott meg egy egyszerű, de annál erősebb gondolat és érzelem: a szeretet. Egyik legtehetségesebb kortárs rendezőnk elsősorban nem a világűrt, hanem ez utóbbit indult el felfedezni, annak minden szépségével és humánumával együtt, ám a tőle megszokott sötétséggel, melankóliával, szenvedéllyel, intelligenciával és lehengerlő, elemi erővel bíró jelenetekkel szegélyezett úton. Kétségtelenül az év filmélménye volt ez az utazás (IMAX!), ami ugyanúgy elért a galaxis legtávolabbi pontjaihoz, mint a lélek legkisebb rezdüléseihez.
1: Holtodiglan - Gone Girl
David Finchertől nem idegen, hogy aláássa magát a világ mocskába, de amit tavaly csinált, az még tőle is durva. Nem csak szisztematikusan elpusztítja a házasság több évezredes intézményét (szerintem már a film alatt beadod a válópert), nem csupán a médiának és az emberi hülyeségnek mutat egy hatalmas fityiszt, és nem egyszerűen egy olyan, kifogástalan és ijesztő thrillert rak össze, amiben fél óránként újraosztják a lapokat, új szitukkal, karakterekkel és perspektívákkal (!), és te már azt se tudod, merre kapkod a fejedet. Nem, ez mind csak a körítés, az igazi lényeg és a tanulság mélyebben szunnyad. Egy kegyetlen bokszmeccs volt ez, akárcsak maga az élet, amiben ha alulmaradsz, neked reszeltek - függetlenül attól, hogy megérdemled-e. Sokkoló, gonosz, és zseniális - a Gone Girl igazi mestermű volt.
És akik még nagyon-nagyon jók voltak tavaly: 12 Years A Slave; Guardians Of The Galaxy; What Maisie Knew; The Grand Budapest Hotel; Boyhood;
És akik még szintén nagyon jók voltak: A Most Wanted Man; The Hunger Games: Mockingjay part 1; Dawn Of The Planet Of The Apes; The Judge; Lone Survivor; Prince Avalanche; Frank; Joe;
Ezek voltak hát 2014 legjobbjai. A leltár ezzel véget ért, ám rögtön kezdődik is egy újabb év - jövőre, ugyanitt, ugyanekkor kielemezzük, hogy milyen volt. Ezennel kívánok mindenkinek nagyon boldog, és sok-sok király filmben gazdag új évet. Ne feledjétek: mozizni jó, sőt, még annál is jobb!
Végezetül pedig álljon itt egy szokásos kis összegzés: https://www.youtube.com/watch?v=yxnc843KUV8
A leltár egyik legszubjektívebb, ugyanakkor egyértelműen legkellemesebb állomása az utolsó előtti, melyben azok gyűlnek össze, akik jelenlétükkel maradandó esztétikai élményt szereztek az elmúlt évben: jöjjenek 2014 legjobb és legszebb hölgyei.
5: Tilda Swinton
Bár Madame D. -ként legfeljebb Ralph Fiennes-ban mozdított meg valamit, Tom Hiddleston halhatatlan nejeként Tilda Swinton valószínűleg sokaknak okozott meglepetést, és tetemes részüket biztosan el is bűvölte. A félszázas mérföldkövet is maga mögött tudó színésznő ellenállhatatlanul bájos és szexi volt a nagyon szerelmes Eve szerepében, Hiddlestone-nal folytatott románcát pedig öröm volt nézni. Ez a nő tényleg nem öregszik.
4: Keira Knightley
Januárban Jack Ryan szerető társaként se volt megvetendő látvány, de Keira Knightley júliusban, a Begin Again összetört szívű zenész-, és énekesnőjeként csavarta el igazán a fejeket. Személye tökéletesen illet John Carney feel-good mozijába, és plusz fénnyel töltötte meg annak amúgy is ragyogó lelkét. És kiderült, hogy ráadásul még hangja is van.
3: Amy Adams
Amy Adams vitathatatlan tehetségére minden körülmények között bizton lehet számítani, ám nem bánjuk, ha amellett időtálló szépségét is meg tudja villantani egy filmben. Idén mindkettőre volt példa: Spike Jonze kiberszerelmének hátterében az előbbit, a szélhámos Christian Bale gondoskodó párjaként pedig az utóbbit csodálhattuk, szerencsére kicsit túl sokat is.
2: Scarlett Johansson
Scarlettel idén tele voltak a mozik, de nagyobb bajunk sose legyen. Lehetett kemény S.H.I.E.L.D. ügynök, bájos pincérnő vagy hiperokos szőke ciklon (esetleg húsevő ufó), jelenléte mindig emelte az adott perc fényét, de hát ezt már több, mint tíz éve tapasztaljuk. Idén viszont szállított valami igazán különlegeset is: csupán hangjával képes volt arra, hogy elrabolja Joaquin Phoenix, valamint a nézőtér számos férfi tagjának szívét. Ez pedig nem semmi.
1: Mia Wasikowska
Tavalyelőtt Saoirse tarolt a feltörekvő ifjoncok közül, ám 2014-ben Mia Wasikowska uralkodott ezen a fronton. Az év folyamán három filmben, köztük két nagyon jóban szolgáltatott hamisítatlan esztétikai élményét, ráadásul teljesen más karakterek kifogástalan megformálása közben, szóval kijelenthetjük, hogy nem csak szépséggel áldotta meg őt az ég. Azt hiszem, cseréltünk volna páran Jesse Eisenbergel, de valószínűleg még Anton Yelchin sorsát is bevállaltuk volna érte.
És akik még nagyon bejöttek tavaly: Emily Blunt - Edge Of Tomorrow; Saoirse Ronan - The Grand Budapest Hotel; Emma Stone - Magic In The Moonlight / The Amazing Spider-Man 2; Marisa Tomei - The Rewrite; Eva Green - 300: Rise Of An Empire; Célmence Poésy - Mr. Morgan's Last Love; Bingbing Fan - X-Men: Days Of Future Past; Astrid - How To Train Your Dragon 2;
A leltár legszemélyesebb pontjához értünk, mely független tértől és időtől: azon filmek legjavát szedtem most össze, amit a tavalyi év folyamán láttam először, "nemmoziban". Hiszen nem jut el minden a hazai vásznakra, és hiányosságok is mindig lesznek, amiket pótolni kell.
5: All Is Lost - 2013
Robert Redford egyedül, szavak nélkül hányódik az Indiai-óceánon. Ezzel ki is fújt a sztori, ám J.C. Chandor ebből valószínűleg kihozta a legtöbbet, és talán még egy kicsivel többet is. Ha nem is cuaróni szinten, de így is hihetetlenül izgalmasan mesélt a túlélésről és az életösztönről, karfakaparó élményt csiszolva ebből a minimál szituból. A vén Robertnek pedig minden tiszteletem, és nem csak azért, mert kibírta ezt a feltehetően bitang nehéz forgatást.
4: Safety Not Guaranteed - 2012
Egy pacák apróhirdetésben keres társat időutazáshoz. Imádniavaló ötlet, s Colin Trevorrow (aki eme filmmel váltotta meg belépőjét a Jurassic Parkba) hosszú távon is képes volt bánni vele. Ritka jópofa, mélyen emberi történetek kerekedtek ki ebből az abszurdumból, a pont a tökéletlenségeiktől szerethető szerelmi szálakról nem is beszélve. A vége pedig az lett, hogy már nem is számított, hogy tényleg van-e időgép, ez pedig nem semmi teljesítmény.
3: The People vs. Larry Flynt - 1996
Milos Forman tökösségére minden egyes alkalommal rácsodálkozom. Adott Larry Flynt (Woody Harrelson zseniális, mint mindig), a seggfej, aki egyébként a Hustler, s kvázi a pornóipar atyja, és rendezőnk ennek az alaknak kívánja az emberi oldalát bemutatni úgy, hogy a végére meg is szeressem a provokátort. És basszus, sikerül a küldetés. Illetve még itt látható a világ legelbaszottab románca is, ami rögtön instant kedvenc lett.
2: Ruby Sparks - 2012
Gondolkodtál már azon, hogy a Little Miss Sunshine rendezői hol a fenében lehetnek? És azon, hogy ha megalkothatnád a tökéletes társadat, az milyen is lenne, illetve a kettőtök kapcsolata hogyan működne? A Ruby Sparks többek között ezekre ad választ, de valódi erőssége inkább a kérdésekben rejlik, amiket felvet. Paul Dano és Zoe Kazan (akik az életben is egy pár) pygmalion-esete a szerelem legjobb és legötletesebb elemzése Summer óta.
1: JFK - 1991
Nem titok, hogy Oliver Stone és én nem jövünk ki valami jól, így bármennyire is szeretem az oknyomozást és a politikai thrillert, eléggé tartottam az epikus hosszúságú JFK-től. A tavalyi év utolsó filmje (melyben Kevin Costner ássa bele magát a Kennedy gyilkosságba) azonban rövid úton eloszlatta minden kételyemet, s be is adta jelentkezését az örök kedvencek közé. Tökéletesen épített feszültség, remek tempóban adagolt infók, olyan színészgárda, hogy csak na, és egy akkora kirakós játék, amilyet eddig csak Fincher mestertől láttam. Hihetetlenül érdekes, kellőképpen ijesztő, illetve egy pazar kórkép a modern Amerikáról.
És akikkel még jó volt megismerkedni: Sleepers; The Dark Knight Retruns - part 2; Blackfish; Beginners; Robot And Frank; The Mosquito Coast; Egészséges erotika; In The Name Of The Father; Short Circuit; The Frighteners;
A tavalyinál is volt már jobb filmzenei évünk, de ez persze nem jelenti azt, hogy egy bitang erős ötös lista ne jött volna össze.
5: Clint Mansell - Noah
Mansell és Aronofsky jó régóta dolgozik együtt, s ez számos gyönyörű zenét eredményezett már az évek folyamán. Tavasszal hajózott be a mozikba utóbbi új filmje, a Noah, ami bár megosztó volt, azt nem lehet megtagadni tőle, hogy aláfestése (szokás szerint) elképesztően sikerült. Mansell szinte szívet tépően szép muzsikált szerzett a műhöz, ezzel nem egyszer új szintre emelve azt. Igen, az album lehetne rövidebb és átláthatóbb, de akárhányszor meghallom a következő számot, az összes panaszom elillan vele kapcsolatban. https://soundcloud.com/dazedandconfused/07-make-thee-an-ark
4: Jozef Van Wissem and SQÜRL - Only Lovers Left Alive
Jim Jarmusch vámpírfilmje nem volt éppen pörgős, viszont stílusa az volt, s zenei világa ebben rengeteg segített. A szinte bealvósan lassú, ámde nagyon cool anyagot Jozef Van Wissem és a SQÜRL (a rendező bandája) szállította, és olyan szinten alkotnak egységet a filmmel, hogy az nem mindennapi - valamint a többek között Charlie Feathers-t is felvonultató soundtrack se volt semmi. Ha pedig egy számot kell kiemelni ebből a mindfuck-ból, az tutira a Taste Of Blood: https://www.youtube.com/watch?v=zdeNU2bxX18
3: Hans Zimmer és egy focicsapat - The Amazing Spider-Man 2
Eleinte nagyon ódzkodtam a (részben) Hans Zimmer-féle Pók zenétől, s nem csak azért, mert túlságosan is szeretem James Horner előző részhez írt munkáját. A Spidey 2 önmagában hallgatva szinte nevetséges, hol híradós intró, hol esztelen electro-zúzás - ám itthon, BD-n, a filmmel együtt, 7.1-ben valami elképesztő. Tökéletesen szolgálja ki a filmet, szinte élménnyé válik, kreatív, újító, és nagyon, de nagyon menő - csak hát kell hozzá a mozgókép. De, végülis, ettől filmzene a filmzene, nem? https://www.youtube.com/watch?v=WfV-0Yv5vNY
2: Hans Zimmer - Interstellar
Akárcsak Mansell és Aronofsky, Zimmer és Nolan is összenőtt már, méghozzá annyira, hogy együtt igazi, elemi erővel bíró alkotásokat tudnak összehozni. Matthew McConaughey űrkalandjának zenei világán a zeneszerző, igen kivételes módon éveket dolgozhatott, s ennek meg is lett az eredménye: bár lehetne változatosabb, még így is az év egyszerre legerősebb, legszebb, legbrutálisabb filmzenéje született meg, ami külön is fantasztikus, a filmmel együtt pedig szinte már túlvilági. Nehéz egyetlen egy számot kiemelni, de talán legyen ez: https://www.youtube.com/watch?v=-x3zAMfmpAM
1: Steve Jablonsky - Transformers: Age Of Extinction
Tavaly a Transformerek szinte teljesen megújultak, s ehhez a koncepcióhoz igazodott Steve Jablonsky is, elhagyva ezzel a nagy kedvencnek számító dallamokat - és láss csodát, a csupa újdonságból összehozta az eddig legjobb zenét a cybertroniak kalandjaihoz. Az album ugyan hosszú, de nagyon élvezetes, és nagyon változatos, egymást érik rajta a jobbnál jobb számok. Legyen az Galvatron, Lockdown, a Knightship vagy maguk az Autobotok, a hatás mindenkinél 100%-ban működik, s most a betétdalt szállító bandát, ezúttal az Imagine Dragons-t is sikerült kreatívan bevonni a buliba. De a legkirályabb és legfelemelőbb darab, s ezzel az év száma kétség kívül a Dinobot Charge lett. https://www.youtube.com/watch?v=KruJVLeymP0
És akik még jól szóltak: Begin Again OST; Henry Jackman - Captain America: The Winter Soldier; Guardians Of The Galaxy OST; Steven Price - Fury; Alexandre Desplat - The Grand Budapest Hotel; Arcade Fire - Her;
A harmadik fordulóban jön a sötét oldal: először átnézzük az év legnagyobb csalódásait (amik ettől még nem feltétlenül rossz filmek), aztán a végén elérkezünk az igazi mélységekhez, vagyis 2014 legrosszabb filmjeihez.
Az öt legnagyobb csalódás:
5: A csodálatos Pókember 2 - The Amazing Spider-Man 2
A nagyszerű első rész után a Sony annyira hajtotta a folytatást, hogy szegény abba beleroppant. Kusza, dekoncentrált sztori, elsikkadt karakterek, jó, ám kidolgozatlan ötletek, ciki megvalósítások. Szomorú volt mindezt látni, de azért akadt fény az alagút végén: mert Marc Webbnek még mindig helyén a szíve, és amikor a Spidey 2 működött, akkor legalább nagyon működött.
4: A Hobbit: Az öt sereg csatája - The Hobbit: The Battle Of The Five Armies
Peter Jackson 2013-ban elhitette velem, hogy a borzalmas kezdés után ebből a trilógiából még lehet valami. Én ezt jól bevettem, és nagy örömmel is ültem be a moziba - és jól meg is kaptam a magamét. Agyatlan megalománia, dögunalmas állóháború, hőseinket (és minden egyebet) mindez pedig végleg felemésztette. Szerencsére legalább néha sikerült eltalálni a dolgokat.
3: Egy szerelem története: A nő/A férfi - The Disappearance Of Eleanor Rigby: Her/Him
Kétrészes, egyben kétoldalú indie love story, melyben Jessica Chastain és James McAvoy van egymásba zúgva? Még szép, hogy jöhet! Ám arról nem volt szó, hogy ez igazából egy három órás emós rinyálás, ahol mindenkinek minden fáj, de főleg nekem, hogy ezt kell néznem. Ez nem egy szerelem története volt, hanem egy egykori szerelem rothadó árnyékának kálváriája.
2: X-Men: Az eljövendő múlt napjai - X-Men: Days Of Future Past
2011-ben Matthew Vaughn egy új, és hihetetlenül király szintre emelte a mutánsokat az első osztállyal - erre tavaly jött a széria atyja, Bryan Singer, és úgy földbe taposta az egészet, ahogy van. Az még hagyján, hogy a múlt és a jövő síkjait is értelmezhetetlenre csapta szét, sokkal jobban fáj, hogy Vaughn gyermekeit is kinyírta, és nullára butította karaktereiket. Nem kell ide apokalipszis, már megtörtént az eset.
1: Így neveld a sárkányodat 2 - How To Train Your Dragon 2
Négy évvel ezelőtt a Dragonnal a DreamWorks csodát alkotott, s azzal elérte az addig elérhetetlen célt: ha csak egy film erejéig is, de beérte a Pixart. Nem csoda, hogy nagyon, de nagyon vártam a folytatást, ami egyébként remek alapokkal büszkélkedhet az újítások terén. Ám a végeredmény nem jött össze, sőt, kifejezetten elrontották Hablatyék második kalandját. Filmünk Pókember összes, fentebb felsorolt negatívumát kölcsönvette, ám hozott magával pár kínos klisét, és egy zsák unevent-séget is, ugyanakkor otthon hagyta szívét és lelkét. Messze ez volt a tavalyi év legfájóbb csalódása.
És akik még csalódást okoztak: Walk Among The Tombstones; Non-Stop; Thanks For Sharing; Mr. Morgan's Last Love; A Million Ways To Die In The West; Exodus; The Monuments Men; The Rover; Stories We Tell; 22 Jump Street; Edge Of Tomorrow;
És akkor az öt legrosszabb film:
(Igaz, szerencsére idén nem találkoztam kifejezetten égetnivaló celluloid trágyadombokkal)
5: Sin City: Ölni tudnál érte - Sin City: A Dame To Kill For
Sin City-be visszatérni eleve halott ötlet volt, de azt azért nem gondoltam volna, hogy Rodriguez ennyire képes lesz leamortizálni Frank Millerrel közös gyermekét.
4: Fehér Isten
Ez a kínosan szájbarágós, és totál nevetséges műremek talán nem is lett volna annyira vészes, ha Thuróczy Szabolcson kívül más is fel tudott volna mondani egy sort úgy, hogy az hihető, és ne fülvájóan halál ciki legyen.
3: A szépség és a szörnyeteg - La Belle Et La Bete
Európa nekiállt Hollywoodot játszani, és ehhez minden kelléket vitt is magával - csak az agyát nem. Ugyanazon időszakban a megvetett álomgyár előállt a meglepően jó Maleficenttel.
2: Transzcendens - Transcendence
Johnny Depp agya bekerült a gépbe - de szerintem ezt a stáb összes tagja is elmondhatja magáról, mert gondolkodó ember ekkora szart képtelen összehozni.
1: A nimfomániás, második rész - The Nymphomaniac, part 2
Januárban öreg haverom, Lars nagyon, de nagyon meglepett: Charlotte Gainsbourg szexuláis memoárjának első része ha jó nem is, de mindenképpen oké volt, és hát nem ehhez vagyok szokva, ha a mesterről van szó. Ám egy hónappal később helyreállt a világ rendje, s a Nymphomaniac 2 igazi, hamisítatlan újkori von Trier film lett, tele értékelhetetlen művészieskedéssel, nevetséges öncélúsággal, ütősnek szánt, de sikertelen polgárpukkasztással. Bizonyos szempontból ez egészen szórakoztató, és igazából örülök, hogy újra úgy lehetünk a direktorral, mint azelőtt.
Emellett pedig:
A legrosszabb előzetes kétség kívül a Walk Of Shame magyar változata lett.
A legbénább humanoidok a Godzillában szerepeltek.
A legcikibb fordulat díja az X-Men megoldását illeti.
A legétvágylankasztóbb mű ironikus módon a Chef lett.
A leghülyébb döntést a Cinema City és az Intercom hozta azzal, hogy előbbi nem játszotta utóbbi filmjét, a Dawn Of The Planet Of The Apes-et.
Szintén a Cinema City érdeme, hogy akkor tartott filmünnepet, amikor egy értékelhető film se volt.
Végül pedig az egy filmre jutó klisék versenyét a Before I Go To Sleep nyerte.
A leltár második állomásában a tavalyi év legjobb előzeteseit szedjük össze. Minimális feltétel a többszöri (értsd: kábé ezerszeri) újranézés, illetve darabtól függően libabőrözés, beleborzongás, szájtátás, elérzékenyülés, jókedvre derülés stb, stb, stb... Nézzük!
5: American Sniper
Clint Eastwood új filmje, az American Sniper egy nap konkrétan a semmiből támadt, de két perc elég volt neki ahhoz, hogy az egész világ megjegyezze a nevét. Hihetetlen atmoszféra, gyilkos feszültség, és egy olyan dilemma, hogy férfi legyen a talpán, aki azt megoldja. Minden újranézésnél megáll a szobában a levegő ettől a videótól. https://www.youtube.com/watch?v=cRbAXWfthtA
4: Avengers: Age Of Ultron
A Phase 2 átlagban számított minősége után az Avengers-nek nagyon kell tepernie, hogy lenyűgözzön, de az első előzetesével valamennyire ez már sikerült is neki. A hangulat atom, ahogy a látvány is, viszont a kreativitás az, ami elviszi a hátán a bulit: a több síkon futó Pinocchio-párhuzam az utóbbi évek legötletesebb húzása a blockbuster marketingben. https://www.youtube.com/watch?v=tmeOjFno6Do
3: Fury
David Ayer tankolásáról már az elejétől kezdve sejtettük, hogy kőkemény lesz, de ezt a tényleges film előtt a második trailer hitette el úgy igazán. Pörgő tempó, tankcsaták és háború ezerrel, mindezt úgy szerkesztve, és olyan zseniális zenei választással megtámogatva, hogy minden alakalomnál futkosott a hátamon a jó értelemben vett hideg - sőt, még most is. https://www.youtube.com/watch?v=09w9MTtZDEM
2: Interstellar
Két éve a Dark Knight Rises marketingje csak a végére találta meg igazi önmagát, s idén ez történt Christopher Nolan új művével, az Interstellarral is. Három "jó, de nem az igazi" szintű előzetes után robbant be a végső, (teaserrel együtt) negyedik eresztés, és attól végre leesett az állam. Gyönyörű, és egyben ijesztő érzés járta át az egészet, és ez a kombó mindig, minden körülmények között képes tarolni. https://www.youtube.com/watch?v=0vxOhd4qlnA
1: Tomorrowland
A semmivel ritkán lehet engem megvenni, Brad Birdnek mégis sikerült. Titokzatos, ám annál izgalmasabb projectje elsőre csak sejtetett, de úgy, hogy azonnal, sőt, már tegnap szeretnéd látni az egész képet. Hogy a minimál trükk bája, Britt Robertson kisugárzása, vagy az a hátborzongatóan édesbús zongora felel-e ezért, azt nem tudom - csak azt, hogy itt valami megfoghatatlan született. https://www.youtube.com/watch?v=1k59gXTWf-A
És amiket még nagyon jól összeraktak: Mad Max: Fury Road - trailer 1; Godzilla - trailer 2; Guardians Of The Galaxy - trailer 3; Transformers: Age Of Extinction - trailer 1; Nightcrawler - TIFF trailer; Gone Girl - trailer 1; Captain America: The Winter Soldier - trailer 2; Chappie - trailer 1; X-Men: Days Of Future Past - trailer 2 és 3; The Amazing Spider-Man 2 - trailer 4; Inside Out - trailer 2;
Itt az újév első napja, és ez csak egyet jelenthet: kezdődik a nagy, 2014-es leltár! A szabályok az elmúlt évekhez képest változatlanok (a hétből öt kategóriában 2014 során hazai moziforgalmazásba került, és általam látott filmek versenyeznek - 84-en vannak amúgy), szóval indulhat a buli. Elsőként, mint mindig, jöjjenek a legjobb a jelenetek - amik a szemedet a vászonra, a karodat a karfára, az agyadat meg egyetlen gondolatra szögezik: basszus, ez a mozi!
5: Megint Dol Guldur (A Hobbit: Az öt sereg csatája - The Hobbit: The Battle Of The Five Armies)
Szauron titkos fészke már tavaly is fellopózott erre a listára, s ez nem véletlen: ha van valami, ami 100%-ban működött a Hobbit szerencsétlen trilógiájában, az Dol Guldur elhagyatott vára, és minden, ami ott történik. Múlt évben eljutottunk a csúcsponthoz, ősi erők csaptak össze a romok között, olyan stílussal és feelinggel, hogy az agyamat eldobtam (megint). És nem érdekel, milyenek voltak az új filmek, ezt látva én akarok egy Szilmarilokat PJ-től.
4: Reggeli (Harag - Fury)
A háború közben édes a pihenés, és ilyenkor a legegyszerűbb dolgok, mint egy rántotta vagy egy csók is lehetnek felemelőek. Ez önmagában is gyönyörű, de David Ayer itt nem áll meg: az idillt seperc alatt rémálommá változtatja, és ettől megszakad az ember szíve. A feszültséget vágni lehet, a sötétség rátelepedik mindenre és mindenkire, és te nem tehetsz mást, csak kiábrándulhatsz az emberiségből - közben pedig rettegve várod, hogy Brad Pitt mikor lövi szét valakinek a fejét.
3: Lékelt koponya (Holtodiglan - Gone Girl)
David Fincher zsinórban harmadjára játssza el az 'i-re a pontot' esetét - azaz utolsó felvételével definiálja végleg filmjét, ami már addig is kurvajó volt. A nyitókép visszatér, Ben Affleck koponya lékelésről elmélkedik, és világossá válik: ezt a meccset, amiben a gyengébbre maga a pokol vár, valaki nagyon, de nagyon elvesztette. Ez biza egy hetedik szintű gyomros volt.
2: Dinobot Charge (Transformers: A kihalás kora - Transformers: Age Of Extinction)
Hatalmas, dinoszarurusz-szerű robotok rohannak lefelé Hong-Kong hegyein, hátukon egy-egy Autobottal, s a cél nem más, mint a világ megmentése - vagy legalábbis a túlerő megnyirbálása. Michael Bay rengeteg atomcool pillanatot hozott el nekünk a Transformers 4-ben, de vitán felül ez lett a legszebb: Optimus Prime önmagához való visszatalálástól, a Dinobotok betörésén át a városi zúzásig az egész színtiszta varázslat volt, amit Steve Jablonsky gyönyörű zenéje tett igazi, nagybetűs élménnyé. Elképesztően csodaszép.
1: Üzenetek (Csillagok között - Interstellar)
Ha arról van szó, hogy az ember megmentheti a gyerekeit a biztos haláltól, nem kérdés, hogy mit fog, és mit kell tennie. Igen ám, de ennek ára is lehet, méghozzá eléggé nagy. De még mindig nem ez a legdurvább, hanem amikor szembesülni kell mindezzel. Christopher Nolan mesterien, egyben könyörtelenül mutatta be az idő leggonoszabb arcát, ráadásul pofátlanul egyszerűen és kreatívan. Cooper hátrahagyott családja üzenetit nézi, s ez alatt a három perc alatt egy egész élet pereg le a szeme előtt, ami tele van örömmel és bánattal - és amiben ő nem vett, és már soha nem is fog részt venni. Matthew McConaughey hihetetlenül nagy alakítása kétség kívül az év pillanata.
És amiket még nagyon eltaláltak: iPod Randi - Begin Again; Autósüldözés - Nightcrawler; Szélturbina és Rhino - The Amazing Spider-Man 2; 641 - Her; Ava - Only Lovers Left Alive; Szereljük a lefolyót - The Judge; Teremtés - Noah; Muto randi - Godzilla; Lógás - 12 Years A Slave; Minden, ami Batman - The Lego Movie; Minden, ami Winter Soldier - Captain America: The Winter Soldier; Minden, ami Jopling - The Grand Budapest Hotel; Philip kiszáll - A Most Wanted Man; Reklám - The Hunger Games: Mockingjay part 1; Emma Thompson kísérője - Saving Mr. Banks; Haveri cameo - Cuban Fury; Az igazi Dafoe - The Fault In Our Stars; Számla - The Disappearance Of Eleanor Rigby: Him; Johnny - Sin City: A Dame To Kill For; Nyitó autózás - The Rover; Futás a tetőn - The Expendables 3; Az első bevetés - Edge Of Tomorrow; Sárkánylovas - How To Train Your Dragon 2; Lesiklás - Teenage Mutant Ninja Turtles; Folytatások - 22 Jump Street; Denzel az Obiban - The Equlaizer; Maradék - Robocop; A jövő robotjai - X-Men: Days Of Future Past; Hullám - Exodus; Doki - A Million Ways To Die In The West;
Újra eljött december 31, szóval újra eltelt egy év - és azt hiszem elmondhatjuk, hogy filmek tekintetében egészen jó kis év áll mögöttünk. Holnap el is kezdődik a szokásos nagy leltár, de előtte még tekintsük a jövőbe, és nézzük, melyik az az öt film, amit errefelé nagyon várunk a következő tizenkét hónapban.
5: Avengers: Age Of Ultron
Bár a Phase 2 enyhén szólva nem a szívem csücske, az első Avengers emléke, Joss Whedon személye, valamint maga Ultron és robotserege elég ahhoz, hogy átadjam magamat a centivágásnak.
4: Chappie
Neill Blomkamp még sose tudott közel férkőzni hozzám, de ha a trailer nem hazudik, és tényleg egy öntudatra ébredt robot különös életét követhetem figyelemmel, akkor a Chappie-ből nagyon hamar instant kedvenc lehet majd.
3: Jurassic World
Dínók mindig, mindenkor, minden mennyiségben jöhetnek, főleg a régi cégér alatt, és egy egyelőre tehetségesnek tűnő ifjonc kezei közül. Na jó, igazából a D-Rex az, amire kurva kíváncsi vagyok.
2: Star Wars VII
J.J. Abrams átveszi a messzi-messzi galaxis irányítását. Most komolyan, ezt ki nem várja?
1: Tomorrowland
Nem tudom, hogyan, de Brad Bird szépen suttyomban eljutott arra a fincheri, nolani és abramsi szintre, hogy képes vagyok egyedül miatta várni valamit. A kellemesen sejtelmes, és atomjó trailer meg csak rápakolt erre - kisebb csodát jósolok, de ne kérdezd, hogy miért.
És természetesen kívánok mindenkinek nagyon boldog, filmekben gazdag új évet :-))
Nem minden rossz, ami trash.
Gregory mester (Jeff Bridges) a középkor természetfeletti lényeit rendszabályozza meg, ha úgy adódik a helyzet. Ám mikor a lehető legrosszabb teremtmény, a hiper-boszi Malkin anya (Julianne Moore) kopogtat az ajtón, a vén szivar segítséget vesz maga mellé: egy hetedik fiú hetedik fiát, akiből a harc közepette kineveli inasát, társát és utódját.
"Ha valamiben nem vagy jó, ami rossz, az jó."
Pont egy évvel ezelőtt lehettünk tanúi annak, hogy mi lesz akkor, ha a Universal egy hányattatott sorsú, többször elodázott filmet dob be a közösbe karácsony táján. Ám a Seventh Son (aminek majd' két éve lett volna az eredeti premiere) nem csak a forgalmazó tekintetében mutatott előzetes hasonlóságot a rossz emlékű 47 Ronninnal: a trailerek alapján ő is egy B- fantasy-nak tűnt, fájó sztorival, béna poénokkal, és porhintésnek szánt CG arzenállal. Nos, a végeredmény végül is ez lett, ám ez közel sem olyan rossz, amilyennek hangzik. Jeff Bridges boszorkányvadászata a maga buta módján kifejezetten kellmes, egy jóféle trash, amibe semmi értelem vagy egyéb érték nem szorult (jó, azért egészen tisztességesen, valamikor pedig ténylegesen jól néz ki), viszont száz percen át szórakoztat, és ezt nem lehet tőle megtagadni. Hogy a pozitív kicsengést a pincéből induló elvárásoknak, naiv mesevilága bájának, a még mindig szexi Julianne Moore-nak, és az "annyira elszállt, hogy már jó" jellemének köszönheti-e, vagy annak, hogy az eltelt évek alatt valaki tényleg épkézlábra kalapálta, azt mindenki döntse el maga. 6/10.
Végre valahára valami megmozdult a Transformers 5 háza táján: Mark Wahlberg pár hete elejtette, hogy ő biza még visszatér pár menetre.
Az MTV-nek adott interjújában egészen pontosan azt mondta, hogy elkötelezte magát még néhány rész erejéig, s bár Michael Bay nevében nem tud nyilatkozni, úgy érzi, hogy hamarosan nekiállnak a munkának.
Bár az Age Of Extinction zsákolt egy milliárdot világszerte, Amerikában igencsak alul teljesítette magát a bevételek tekintetében. Ez, illetve a tény, hogy még semmi infó nem került napvilágra az ötödik résszel kapcsolatban, sajnos Karib-tengeri árnyakat vetett a szériára - hiszen a nagy zsozsó ellenére Sparrow kapitány is évek óta csak parkol valahol. Viszont Wahlberg nyilatkozata szerencsére most felvillantott némi fényt az alagút végén - már csak azért kell szurkolni, hogy ne a levegőbe beszéljen. Mondjuk, ha megnézzük, hogy a Paramount-nak hány stabil franchise van, ennek esélye elenyésző.
Szóval egyelőre úgy állunk, hogy Cade Yeager visszatér a cybertroniak közé - hogy családjával-e vagy azok nélkül, illetve kinek az irányítása alatt, az egyelőre még rejtély.
Íme három "ha nincs jobb dolgod" film a nagy ünnepi csöndbe.
Anchorman: The Legend Continues (2013)
2004-ben az Anchormannel Will Ferrell végérvényesen beszabadult a komédia zsánerének élvonalába, ahol továbbra is valami olyasmit képvisel, ami megfoghatatlan. Adam McKay rendezővel azóta további három, zseniális agymenést készítettek, s tavaly, a jogi problémákat leküzdve visszatértek az alapokhoz, és továbbszőtték Ron Burgundy, és híradós sztárcsapata legendáját. Sajnos azt kell mondjam, hogy szövetségük leggyengébb darabját hozták most össze: az Anchorman 2 film helyett inkább egy nosztalgikus ötletbörzére hasonlít, ahol a sztori helyett a poénok adják az irányvonalat - ráadásul ez utóbbiak tetemes része, akárcsak Dumberék második kalandjánál, bennfentes és/vagy felmelegített. És még csak nem is ütnek akkorát, mint várná az ember - ékes példája ennek az újabb tévés összecsapás, ami egy remek felvezető után a nagy semmiben torkollik. Azért nem kell félni, nem rossz film ez, még így is jóval viccesebb az átlagnál (Steve Carell megint mindent visz, főleg Kristen Wiig-el együtt), és a színész-rendező duó jó szokásához híven most is rendesen áldoz a szatírának és Amerika kigúnyolásának. 6,5/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Elczv0ghqw0
Repcsik - Planes (2013)
Ha nem a Disney-ről lenne szó, akkor kiakadnék azon, hogy egy stúdió megerőszakolja csak félig saját sikerét, és könnyű pénzre váltja azt - de hát náluk ez mindennapos eset. A Planes-el pontosan ez a helyzet: a Pixar verdáinak világát lenyúlva kibővítve ezúttal repülőket láthatunk, minden szegletre kiterjedő direct-to-video minőségben (egyébként eredetileg tényleg csak dvd-re ment volna). A sztori olyan egyszerű, mint egy pofon, klisés mint a régmúlt mesedélutánok egy-egy epizódja, karakterei pedig laposak, mint fene. Mégis, nem tudnám azt mondani a Planes-re, hogy rossz, hiszen végeredményben kellemes meglepetést okozott - baltával faragott, szimpla és teljesen unevent, viszont a maga naiv módján aranyos és működőképes, hovatovább talán szerethető is. A célközönsége sokkal, de sokkal rosszabbakat is a képébe kap manapság. 6/10.
trailer: https://www.youtube.com/watch?v=PBNaoSvg7Xo
Az utolsó csavar - Trouble With The Curve (2012)
Clint Eastwood csodaszépen búcsúzott el a vászontól 2008-ban a Gran Torino-val (ami véleményem szerint egyben az egyik legjobb filmje is), így nagyon kíváncsi voltam, hogy miféle project lehet az, amiért ő megszegi a szavát, és még egyszer kamera elé áll. Nos, a vén baseball-róka és elhidegült lánya (Amy Adams) egymásra találásának története nem hogy nem nagy szám, de még a közepestől is messze van, ráadásul az öreg Clint a felénél fel is szívódik, teret engedve Amy-nek (nem mintha panaszkodnék). Egy egyszerű, vasárnap délutáni kis filmecske a Trouble With The Curve, ami pont ezen keretek között jópofa és élvezetes. Szóval nem, elviekben ezért nem volt érdemes bevállalni a ráadást, de a gyakorlat valahogy mégis mást mutat: egy korrekt és aranyos filmmel, s így egy kellemes emlékkel talán mégis jobb elköszönni a mindig morgó, de még mindig atomcool Clint-től. 7/10.
A százhuszonnegyedik Trailer Pack-ban már leginkább a tavaszra gyúrunk, de azért egy díjvadász is benéz hozzánk.
American Sniper
Pár hónapja a Warner az év egyik legjobb előzetesét rakta össze Clint Eastwood atomkeménynek tűnő háborús filmjéhez, s bár az új meg se közelíti azt, azért még így is nagyon jó. Igaz, kicsit önajnározásra van kihegyezve, de hát díjszezon van, ugyebár. https://www.youtube.com/watch?v=5bP1f_1o-zo
Liza, a rókatündér
Lehet, hogy egy kicsit feltámad a magyar a film? Ugyanis Wes Anderson plágiumgyanú ide vagy oda, kis hazánk újabb remeke, melyben egy átkozott nő után döglenek a férfiak, biza egyelőre igencsak jónak tűnik. Balsai Mónikába pedig ezennel beleszerettem. https://www.youtube.com/watch?v=JALDIrbyIeA
Insurgent
A múltkori mindfuck után az Insurgent immáron használahtó trailer-el is rendelkezik. A baj továbbra is az, hogy egy rohadt szóra se emlékszem az előző részből - és ahogy nézem, a másodikkal is hasonló lesz a helyzet. https://www.youtube.com/watch?v=IR-l_TSjlEo
True Story
Jonah Hill és James Franco együtt, de nem R-rated komédiában, hanem kemény drámában, melyben egy újságíró és egy FBI által körözött, roppant veszélyes egyén különös kapcsolatát nézhetjük végig. Kell. Most. https://www.youtube.com/watch?v=Y_NiP_bqlns
A Little Chaos
A tájépítész Kate Winslet abban a megtiszteltetésben részesül, hogy tizennegyedik Lajos király, vagyis Alan Rickman kertjét rakhatja össze - ám ez a hirtelen jött hatalom abban a korban jópár buktatóval jár. Kosztümös románccal állunk szemben, aminek hátterében Stanley Tucci sündörög, ráadásul maga Rickman ül a rendezői székben. https://www.youtube.com/watch?v=ENSjt4naxlE
In The Heart Of The Sea
A Moby Dick sztori mögötti sztori megkapta második előzetesét, ami jóval akciódúsabb a múltkorinál, és már maga a lény is megmutatkozik, nem is egyszer. Úgy tűnik, Ron Howard most igen nagyban játszik. https://www.youtube.com/watch?v=jSGcocTLMlk
